Bemutatkozott a Razer Phone

Bemutatkozott a Razer Phone

2017. november 4. 18:55, Szombat
Az előlapi keretet megtartva, erős hardverrel jön a cég első készüléke.

Néhány héttel ezelőtt mi is beszámoltunk arról, hogy a Razer belátható időn belül egy, kifejezetten játékosoknak szánt okostelefont dob majd piacra. Ez most be is következik, a fontosabb részleteket így a hónap első napján megismerhettük.

Azt eddig is tudtuk, hogy a Razer Phone meglehetősen kellemes hardveres specifikációval lát majd napvilágot, ebben a tekintetben pedig nem is ér minket csalódás, hiszen a Snapdragon 835 chip immár 8 GB memóriával társul, amelyhez emellett egy alapesetben 64 GB-os belső tároló és egy kereken 4000 mAh-s akkumulátor csatlakozik. Az 5,7 hüvelykes kijelző esetében megmaradnak a hagyományos 16:9-es képátlónál, ennek megfelelően a felbontás itt 1440 x 2560 pixel, ami nyilván annak eredménye, hogy igyekeznek biztosítani a kompatibilitást a különböző játékokkal. A frissítési ráta viszont az Ultramotion révén 120 Hz-re ugrik, ami még szebb megjelenítést tesz elérhetővé, míg a Special Edition névre keresztelt példányok hátoldalán a cég hagyományos zöld logóját láthatjuk majd.


Az előlapon megmarad a megszokott keret, vagyis a kávát nem szorítják különösebben vissza. A Qualcomm QuickCharge 4.0+ (az Ultramotion mellett) szintén első alkalommal jelenik meg egy ilyen készüléken, ez nyilván a gyorstöltést biztosítja, míg a matt fekete burkolat hátoldalán egy, a jobb zoomolást elősegítő iker-kamera, az előlapon pedig annak hagyományos társa kapott helyet. Ehhez iker-hangszórók sorakoznak fel, a microSD-bővítés révén pedig a tárolóhelyből sem futunk majd ki egyhamar.

Az előrendelés már a hónap elejétől él, a hivatalos megjelenés viszont Európában november 17-én esedékes – az ár várhatóan 699 euró felett lesz, mivel az Egyesült Királyságban ez 699 font.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások