Beárazták a Huawei új hármasát

Beárazták a Huawei új hármasát

2018. március 10. 13:57, Szombat
Ezek közül kettő pedig már hivatalos beharangozóban is megjelenik.

A Huawei soron következő zászlóshajójáról már több alkalommal írtunk, hiszen bizonyos hardveres részletek már hetekkel ezelőtt kiszivárogtak. Legutóbb a P20 Lite egyes részletei jelentek meg a világhálón, most azonban hivatalos anyag és a várható árak is felbukkantak az interneten.

Kínai források jóvoltából vehetjük szemügyre a teasernek szánt felvételeket, amelyeken kivehető mind a P20, mind pedig a P20 Pro elő-, illetve hátlapja. Ezek megerősíteni látszanak azon korábbi híreket, miszerint egy hátoldali tripla-kamerát alkalmazna a cég, bár a jelek szerint ez kizárólag a P20 Pro típuson jelenik majd meg, míg a P20 egy némileg szerényebb konfigurációra támaszkodna. Egyelőre két eltérő szín bukkan fel a képeken, ebből arra következtethetünk, hogy kék és fekete változatban lesznek kaphatók ezek a telefonok, de tekintettel arra, hogy a P10 esetében már 6 variánsnál tartunk, itt valószínűleg szintén bemutatnak majd további példányokat.


Eközben Roland Quandt, a jól ismert kiszivárogtató sem tétlenkedik, ő saját Twitter-lapján már a hivatalos európai árakat osztotta meg a látogatókkal. A bejegyzés szerint a Huawei P20 Pro 899 euróba kerül majd, amivel a nemrég bemutatott Galaxy S9 és Galaxy S9+ között helyezkedik el. Ezzel szemben a P20 679 eurót kóstál majd az európai piacon, a legnagyobb hardveres eltérés itt jó eséllyel a már említett hátoldali kamera lenne, míg a P20 Lite meglehetősen kedvező, 369 eurós áron kezdené meg pályafutását – ez utóbbi már egy jóval szerényebb, egyértelműen középkategóriás megoldásként fut majd be.

A hivatalos bemutató március végén esedékes, a Huawei várhatóan 27-én rántja majd le a leplet készülékeiről, a megjelenés pedig áprilisban jöhet.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások