Globális dömpingre készülnek a kínai telefongyártók

Globális dömpingre készülnek a kínai telefongyártók

2018. április 9. 15:18, Hétfő
A nemzetközi piacokon javítanának a további terjeszkedés érdekében. A Huawei nem elégszik meg a harmadik hellyel a Samsung és az Apple mögött.

Az utóbbi időben megszokhattuk, hogy a különböző kínai szereplők neve egyre gyakrabban jelenik meg a szaksajtóban, így lapunk hasábjain is, amikor új fejlesztésekről esik szó. Az okostelefonok szegmensében most ezen gyártók globális dömpingre készülnek, hogy még tovább terjeszkednek a nemzetközi színtéren. Tajvani értesülések szerint több kínai cég is ilyen terveket dédelget, ezeket pedig idén, illetve jövőre váltanák valóra. A Xiaomi például arra használná fel megújult lendületét, hogy Indiára fókuszáljon, az egyéb felemelkedőben lévő piacokra támaszkodva pedig összesen 120-150 millió okostelefont szállítanának le, természetesen éves szinten. Ezen régiókban persze elsősorban olcsóbb megoldásokat kínálnának, de több csúcskategóriás példányon is dolgoznak, hogy a teljes pályát lefedjék – ahogy azt az Mi Mix 2S esetében is láthattuk. A Vivo és az Oppo – amelyek az utóbbi időben kevésbé kellemesen szerepeltek – szintén a felemelkedőben lévő piacokra koncentrálna, itt több olcsóbb, valamint az AI-funkciókat előtérbe helyező telefonon dolgoznak, hogy még az év vége előtt alaposan kibővítsék a kínálatot.


A Huawei tavaly már összesen 153 millió készüléket szállított le, ezzel valóban komoly szereplőként volt jelen a piacon, hiszen alig maradtak el az Apple éves eredményétől. Richard Yu, a Huawei mobilrészlegének vezetője kifejtette, hogy hamarosan szeretnének előrébb lépni a második helyre, egy napon pedig ők akarnak lenni a legnagyobb mobilgyártó. Az ambíciózus terv megvalósításában véleménye szerint az sem jelenthet akadályt, hogy nemrég hat amerikai titkosszolgálat, köztük az Amerikai Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA), a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is óva intette az embereket és a cégeket a Huawei termékeinek használatától.

Az indoklás az volt, hogy a kínai konszern nyomást gyakorolhat a telekommunikációs infrastruktúrára és módosíthatja vagy akár el is lophatja a készülékein tárolt információkat, illetve lehetőség nyílhat az eszközök titkos kikémlelésére is. Richard Yu mindezt úgy kommentálta, hogy az egész ügy nyilvánvalóan nem a mobiltelefonjaikról szól, és ugyan a fogyasztók és a hálózatüzemeltetők szeretnék, hogy ők megjelenjenek az USA-ban, de egyesek ezt nem akarják. A vádak elsősorban arra irányultak, hogy a Huawei a kínai fegyveres erőknek dolgozik és a menedzsment egy része a kínai titkosszolgálatok állományából került ki. Európában nincsenek ilyen jellegű kritikák és ez meg is látszik az üzleti eredményeken, hiszen sokkal több készüléket sikerült eladniuk, mint a vetélytársaiknak.

A P20-vonal mindenesetre megadhatja a kellő lökést ahhoz, hogy az Apple-t is maguk mögé utasítsák, Európában pedig egyelőre nem látszik a hasonlóan erős ellenállás. A közeljövő kapcsán Yu elmondta, hogy belátható időn belül csak három nagy gyártó fog maradni a mobiltelefon-piacon, éppúgy, ahogy a repülőgépipart is a Boeing, az Airbus és a McDonnell Douglas határozza meg. Emellett lesz néhány tucat kisebb cég, s arra számít, hogy a piacot ők uralják majd.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások