Gyorsan törik az Oppo csúcstelefonja

Gyorsan törik az Oppo csúcstelefonja

2018. július 30. 18:09, Hétfő
A probléma azonban nem ott bukkan fel, ahol arra korábban számítottak.

Június végén mi is gyorsan beszámoltunk arról, hogy a kínai gyártó bemutatta érdekes okostelefonját, amely az előlapi kamerát és az egyéb modulokat már egy külön motor segítségével előbukkanó panelen helyezte el, szinte a teljes felületet meghagyva a kijelzőnek. A részletes tesztek szerint a gyenge pont azonban nem itt, hanem középen van.

A YouTube oldalán bukkant fel a napokban egy új videó, amelyben a fanatikusok és a területet figyelemmel kísérők számára jól ismert szakértő veszi alaposan kezelésbe a Find X típust. A filmecskéből kiderül, hogy a telefon viszonylag jól ellenáll a karcolásoknak, itt a hátlapon és az előlapon nem akad különösebb gondunk ezzel, ami többek között az üveg borításnak, a Gorilla Glass 5 felületnek, valamint az előlapi alkatrészek elrejtésének köszönhető. A fém keret és a fizikai gombok szintén jól teljesítenek ezen a téren, míg a panel nagyjából 14 másodpercen keresztül bírja a közvetlen pörkölést (legalábbis egy kisebb öngyújtó esetében), ezt követően az AMOLED-kijelző fehér beégést mutat, ahogy azt ezen technológia esetében megszokhattuk.


A probléma a hajlításnál jelentkezett, a telefon ugyanis jóval tovább hajlik, mint ahogy azt kívánnánk. Maga a fém keret ugyan nyilván nem törik el, de a többi csúcskategóriás telefon által nagyjából eltűrt erőkifejtés hatására a panel megtörik, ezt követően pedig a hátlap is komoly károsodást szenved el. Az ezt követő, ellenkező irányban történő hajlításnál már teljesen egyértelmű a helyrehozhatatlan kár, innentől kezdve a telefon gyakorlatilag használhatatlanná válik, hiszen a kijelző egyes részein nem jelenik meg a tartalom, a hátlap pedig apró szilánkokra töredezve (bár egy darabban maradva) adja meg magát. Kijelenthetjük tehát, hogy a telefont elejteni, arra rálépni vagy ráülni egyáltalán nem szabad, ezzel gyorsan véget vethetünk a készülék pályafutásának.

A Find X mindenesetre még így is vonzó ajánlatot jelent, az azonban világos, hogy ezt sokkal jobban óvnunk kell a fizikai behatásoktól.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások