A Wonder Woman 1984 nem folytatás lesz

A Wonder Woman 1984 nem folytatás lesz

2019. március 18. 04:57, Hétfő
Messze még a WW1984 premierje.

Annak ellenére, hogy a Wonder Woman következő részének, a Wonder Woman 1984-nek a forgatása már decemberben véget ért, az amerikai premierre csak a június ötödikén fog sor kerülni, 2020-ban. Így az ember azt gondolta volna, hogy egy ideig nem is nagyon fogja hallani a filmet a sajtóban, azonban mégiscsak eljutott hozzánk egy kis információ a folytatással kapcsolatban - mégpedig az, hogy az nem folytatás lesz. Mindössze annyiról van szó, hogy az egyik producer, Charles Roven egy, a Vulture-nek adott interjújában elmondta, hogy ők inkább a Csodanő egy újabb iterációjának nevezik az 1984-et, nem pedig folytatásnak, hiszen a történet teljesen másféle időben játszódik, teljesen másféle lesz a sztorija, a néző érezni fogja, hogy a főhős már jó ideje "végzi a dolgát", bár az érzelmi komponens, a humor és a sok bátor akciójelenet már ismerős lesz az első epizódból.

Az, hogy lesz második epizód, nem meglepő, hiszen a Wonder Woman Amerikában minden idők ötödik legsikeresebb szuperhős filmje lett tavaly (azóta még bejött elé a Fekete Párduc és a Bosszúállók 3), amit akkor mindössze olyan alkotások előztek meg, melyek rendelkeztek valamiféle előzménnyel: a két Bosszúállók-epizód, valamint a két A sötét lovag-film Christopher Nolantől. Természetesen a WW nem csak Amerikában lett sikeres (413 millió dolláros bevétel eddig), hanem világszerte is. Amerikán kívül 409 millió dollár folyt be a vetítésekről.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások