Felélesztette a franchise-t az új Gyerekjáték

Felélesztette a franchise-t az új Gyerekjáték

2019. június 22. 20:40, Szombat
A Child's Play korrekt bevételt fog elérni Amerikában.

Amikor szó volt arról, hogy ismét Gyerekjáték-mozifilm készül, még nem nagyon lehetett tudni, hogy vajon a projekt életet fog lehelni a sorozatba, vagy épp ellenkezőleg, a süllyesztőbe kerülve kinyírja azt. Most már körvonalazódni látszik, hiszen nem elég, hogy elég jó kritikákat kap a korábban hosszú ideje lakossági forgalmazásban sínylődő Chucky baba új feltűnése (sajnos ez csak az újságírókra igaz, a nézőknek már közel sem jött be ennyire a film...), de még sokan ki is fizettek rá több, mint tíz dollárt, hogy lássák a rebootot.

A csütörtöki premier előtti vetítések során a film Amerikában 1,65 millió dollárt hozott, ezzel lenyomva az 1,4 milliós eredményt hozó, a hétvégét 18 millióval záró Mamit. Az első becslések szerint mindez 6 milliós nyitónapot jelentett a filmnek, amivel ugyan nem érte el az előrejelzések felső intervallumát, de a nagyjából 15 millió dollárosra várható hétvége még így is kifejezetten tisztességes egy nemrég még bőven cé-kategóriában számon tartott szériának.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások