The Sinking City

Kiadó: Bigben Interactive
Fejlesztő: Frogwares
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2500 3,3 GHz-es vagy AMD FX-8300 processzor, Nvidia GeForce GTX 770 vagy ATI Radeon R9 380X grafikus kártya, 8 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-3770 4-Core 3,4 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 970 vagy ATI Radeon R9 290 grafikus kártya, 8 GB RAM, 40 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Sherlock Holmes: The Devil's Daughter, Call of Cthulhu
Kategória: akció-kaland

A világ legismertebb nyomozójának kalandjai után a Frogwares elhagyta a járt utat, hogy ők is kipróbálják magukat H.P. Lovecraft groteszk világában. Bár a végeredmény nem is lett olyan rossz, de azért nekik sem sikerült történelmet írniuk ezzel az alakítással. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miért!

Talán a szerencsétlen véletlennek, talán egy új divathullám kibontakozásának köszönhetjük, de az utóbbi időszakban nem voltunk híján a H.P. Lovecraft által megálmodott Cthulhu-mítoszra épülő videojátékoknak. Legutóbb a Cyanide által készített Call of Cthulhuban izgulhattunk végig egy egészen kellemes sztorit ebben az őrült univerzumban, most pedig a Sherlock Holmes-sorozattal elhíresült Frogwares gondolta úgy, hogy ők is tudnának valami maradandót alkotni ebben a témában. Így született meg az elmúlt hónapokban a The Sinking City, mely már ránézésre is úgy festett, mint egy sötétebb, helyenként horrorisztikusabb Sherlock Holmes, és a végeredmény valóban nem különbözik tőle túlságosan, de azért kár lenne ennyivel elintézni az egészet.

Merthogy a programnak vannak gyengeségei és erősségei, néhol jobb, máshol rosszabb, mint az ismert nyomozó néhány története, de közben néhány helyen azért egyedi ötleteket is felfedezhetünk benne. Általánosságban természetesen nem ez lesz a jellemző, de azt ennek ellenére is kijelenthetjük, hogy a történet és a hangulatkeltés tekintetében eddig a Frogwares csapatának sikerült a legigényesebben és legkülönlegesebben átültetnie videojátékos formába Lovecraft vízióját.




Mindehhez pedig egy meglepően szerteágazó történetet is megálmodtak, aminek leginkább talán az adja a sajátos ízét, hogy nem direkt módon kapjuk meg a Cthulhu-mítosz sokadik átdolgozását, inkább egy olyan kalandot ismerhetünk meg, ami továbbgondolja Lovecraft világát, megmutatva többek között, hogy milyen lehet élni ilyen groteszk körülmények között. Mindehhez a harmincas évek Amerikája adja a tökéletesen sötét alapot, valamint egy Charles Winsfield Reed nevű főhős, aki óriási hátizsákkal és gyalogsági ásóval a hátán magánnyomozóként érkezik Oakmont városkájába.

Bár Charlesnak is megvannak a maga mentális problémái, és ezek is nagyon fontos szerepet kapnak majd a sztori egyes fejezeteiben, ugyanakkor eleinte lényegesebb lesz a tengerbe süllyedő település rejtélye, ahol túlzás nélkül minden sarkon egy újabb halálesetbe botolhatunk, miközben a legtöbb embernek megvan a maga furcsasága. Ezen a ponton már gyakran érezhetjük, hogy a Frogwares milyen szabadon, de sokkal inkább sajátos értelmezésben nyúlt Lovecraft univerzumához, hiszen az egy dolog, hogy minden lakó pszichiátriai eset, nem képes értelmesen beszélni, esetleg folyamatosan az öngyilkosság határán áll, de néhányuk már ránézésre sem normális, legyen szó akár gorilla-, akár halfejű egyedekről.

Persze később mindenre meglesz a magyarázat, és bár a sztori elmesélésének az íve nem nevezhető mindig logikusnak, sőt a részletekben is könnyen elveszhetünk, azonban mindez többnyire saját döntésünkön alapul. A The Sinking City küldetésrendszere ugyanis úgy lett kialakítva, hogy a város kisebb kerületeit szabadon bejárhatjuk – mivel a régió süllyed, nem ritkán csónakkal közlekedünk a helyszínek között –, és bárhol belebotolhatunk egy újabb tennivalóba. Nyilván meglesznek a központi feladatok és a mellékes teendők, de hihetetlenül elragadó és hatásos, ahogyan ezt felépítették a készítők.




A tennivalók nincsenek kijelölve, gyakran csak egy kocsmai beszélgetés indítja be a történet újabb szálát, ahol talán csak egy célszemélyről hallunk, és feltételezett lakhelyéről, valamint egy legendáról. Ha felületesek vagyunk, gyorsan lezárhatjuk a dolgot azzal, hogy felkeressük a helyszínt, rárúgjuk az ajtót az illetőre, összerakjuk az ügyet, és vége, de garantáltan más végkimenetele lesz az egésznek, ha elmegyünk a könyvtárba – elképesztő mennyiségű ismeretanyagot találunk ott –, utánanézünk a kapcsolódó legendának, és kihallgatunk néhány szemtanút. Az esetek ilyenkor könnyen óriási fordulatot vehetnek, ártatlanokból vádlottak válhatnak, miközben azt vesszük észre, hogy szó szerint faljuk és keressük az újabb lehetőségeket a hasonló, valódi nyomozást igénylő kalandozások kapcsán.

Bár elég hosszúra nyúlt a játék, a feladatok változatosságára nem lehet panasz, a Frogwares tényleg mesterien bánt Lovecraft képzeletével, de azért a nyomozáshoz kapcsolódó játékmenet is derekasra sikeredett. A felfedezés izgalmas és gördülékeny, a helyszínek átkutatása könnyed, miközben van speciális képességünk is – hősünk fejlesztésével ráadásul még több lehetőség nyílik meg előttünk –, melyekkel akár visszanézhetünk a múltba egy tárgyon át, ezzel rekonstruálva az eseményeket.




Ezzel a képességgel nem nehéz rátalálni nyomokra, és eljutni olyan helyekre, ami alapesetben eszünkbe sem jutott volna. Ha a The Sinking City csak egy történetre épülő nyomozós kaland lenne – mint bármelyik Sherlock Holmes-játék –, most körbecsókolgatnánk a készítőket annak ellenére is, hogy azért egy idő után a mellékes teendők elég középszerűvé válnak, de sajnos úgy gondolták, hogy kevés lesz, ha megmaradnak a kalandjátékok vonalán. Így kerültek akciók az alkotásba, ami alighanem a lehető legrosszabb döntésnek bizonyult!

Merthogy a küzdelmek kivitelezése kritikán alulira, mondhatni esetlenre sikerült. Bár fegyverekkel lövöldözni nem rossz, de semmi extrát sem ad hozzá az élményhez, ha pedig elfogy a lőszerünk, és közelharcra kerül a sor, akkor még gyakrabban emlegetjük majd a készítők felmenőit. Bár tény és való, hogy az első néhány alkalommal igencsak feszült hangulatba kerülhetünk a túlzás nélkül beteges megjelenésű szörnyetegek láttán, azonban amint kiismerjük a működésképtelen és idegesítő szisztémát, legfeljebb a vérnyomásunk emelkedik majd meg a stressztől. Bár helyenként nem is lenne rossz egy-egy szörny a nyakunkba, de amikor gyakorlatilag nulla lőszerrel egy kisebb hadsereget kellene ledarálnunk, és hősünk olyan esetlen, mint Chaplin fénykorában, más alternatíva pedig nincs a továbbjutásra, akkor hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a nyomozások során milyen jól szórakoztunk.




Grafika: A generáció elején a The Sinking City grafikája bőven az élvonalban állt volna, hiszen egyáltalán nem rossz, amit itt látunk, de azért sokkal szebb alkotások is készültek már ebben a műfajban. A grafikus motor kopottsága nagyon gyakran kitűnik a részletekben, főként a karakterábrázolásoknál, de azért a hangulatot még mindig mesterien meg lehetett támogatni vele. Legalább az optimalizálásra nem kell panaszkodnunk!

Kezelőfelület, irányíthatóság: Nem mondanánk kifejezetten rossznak a játék kezelőfelületét vagy irányíthatóságát, de azért hősünk terelgetése nem tekinthető mindig kiegyensúlyozottnak, sőt mi több, kezdetben a kezelőfelület is okozhat néhány kellemetlen problémát. Mindemellett talán itt kellene megemlíteni, hogy ha nincs jó angoltudásunk, akkor felejtsük el a játékot, hiszen minden küldetés végén nekünk kell a nyomok alapján levonni a következtetéseket, ami nyelvismeret nélkül nehézkes lesz.

Játszhatóság: A The Sinking City a tartalom és a szavatosság tekintetében nem okoz csalódást. Ha át tudunk lendülni a kellemetlen harcrendszeren, és kizárólag a sztorira, a nyomozásra és a hangulatra koncentrálunk, nagyon kellemes 15-20 órát kihozhatunk belőle, de csak rajtunk múlik majd, hogy milyen tempóban haladunk a célig. Sőt mi több, mivel a döntéseknek tényleg súlyuk van – egészen elképesztő módon dönthetünk emberi életekről és sorsokról –, a több végigjátszás itt nem marad pusztán ígéret.

Intelligencia, nehézség: Az ellenfelek mesterséges intelligenciája erős átlagos, nem rossz, de nem is jó. Amint meglátnak, azonnal támadnak, de mivel szörnyetegek, összetett gondolkodásra ne számítsunk tőlük. A nehézség tekintetében viszont a játék eléggé hullámvasút-szindrómától szenved, hiszen a fentebb említett nyelvtudás komoly falakat állíthat elénk, miközben az ötletesen és sokoldalúan felépített küldetéseket mi magunk tehetjük igazán különlegessé. Mivel a küzdelmek elég esetlenek, ezért nehézségük is gyakran kellemetlen szintre emelkedik, és alighanem ez az egyik legnagyobb negatívum, amit felróhatunk a játéknak.

Hangok, zene: Méghozzá a szinkronokkal együtt! Az alkotásban rengeteg szereplő megszólal, de szinte minden esetben kritikán aluli színészek próbálták megszemélyesíteni őket, aminek köszönhetően a legtöbb karaktert egyenesen fájdalmas hallgatni a párbeszédek során. Bár szívesen mondanánk, hogy a zenék ellensúlyozzák a helyzetet, de sajnos olyan jellemtelenre sikerültek, hogy a legtöbbször meg sem hallani, hogy szól valami a háttérben.

Összegzés: A The Sinking City alapvetően nem lett egy rossz próbálkozás, megvannak a maga pozitívumai, melyekért érdemes kipróbálni, de a megvalósítás és néhány átgondolatlan játékelem miatt messze nem lett olyan kellemes élmény, mint amivé válhatott volna. Ha imádod Lovecraft világát, a Frogwares jóvoltából most egy kellemes történettel gazdagodhatsz, de kell némi türelem és elfogadás, hogy ezt ebben a formájában jó szájízzel tudjuk fogyasztani.