Folytatódhat az Aladdin

Folytatódhat az Aladdin

2019. augusztus 13. 20:44, Kedd
A Disney lehet, hogy be fog hódolni a nézői igényeknek.

Azt már megszoktuk, hogy a Disney stúdió, ahol csak tudja, a nézői igények kielégítését keresi, ergó, ha egy film nagy sikernek bizonyul, azaz a közönséget biztos, hogy érdekelné a folytatás, akkor mindent meg fognak tenni azért, hogy folytassák is a filmjüket. Azonban a korábbi animációk élőszereplős adaptációi közül több korábbi nagy siker sem kapott második részt, egyelőre sem a Hamupipőke, sem A szépség és a szörnyeteg 2 nincs tervbe véve. Azonban lehet, hogy lesz Aladdin 2.

Egyelőre még nincs semmi hivatalos, de Dan Lin, az egyik producer elmondta, hogy bár még korai státuszban vannak, de elkezdtek dolgozni egy esetleges folytatáson. Ahogy az Aladdin esetében, ez a második rész sem konkrét feldolgozása lenne valamelyik korábbi filmnek, inkább azt fogják szem előtt tartani, hogy az élőszereplős változat karaktereinek hova vezethet a további útja.

Az élőszereplős Aladdin sikere megkérdőjelezhetetlen, az amerikai 353 millió dolláros bevétel mellett a világ többi országából 682 millió dollár folyt be, így a film belépett az egymilliárdosok elit klubjába.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások