A vártnál jóval kevesebb embert érdekelt Schwarzenegger az új Terminátorban

A vártnál jóval kevesebb embert érdekelt Schwarzenegger az új Terminátorban

2019. november 6. 08:37, Szerda
Ma már Arnold Schwarzeneggerrel sem lehet érdeklődést generálni.

Annak ellenére, hogy nem sikerült rosszul a Terminator: Dark Fate, a korábbi epizódok által kissé sárba húzott franchise-t képtelenek voltak életre kelteni. Legalábbis Amerikában kudarcot vallott vele a Paramount, ugyanis a stúdió hiába várt 36-39 millió dolláros nyitóhétvégét a filmtől (és egyes iparági szereplők 40 milliósat meghaladót), az csak 29 milliós startot produkált. Ez pedig már csak azért is csalódás, mert az előző epizódnak, a Genisysnek is összejött 27 millió dollár. Ilyen az, amikor egy film nem a minősége, hanem az érdeklődési szint, azaz a nem optimális marketing miatt szerepel csalódást keltően.

Hiszen azt nem lehet mondani, hogy a közönségnek vagy a kritikusoknak ne jött volna be az, amit láttak, mindenki nagyjából hasonlóan ítélte meg a látottakat. Az újságírók 2/3-ának inkább tetszett a film, ahogy erre a 69%-os RottenTomatoes-mutató is utal, az IMDb-n is 6.5/10-en áll a film, és a CinemaScore exit polljai is B+-ra hozták ki a filmet az első napos nézők véleményei alapján - más kérdés, hogy manapság egy "korrekt", "nem rossz" kategóriás filmnek nincs sok esélye a kifejezetten jó filmek, valamint nagyszabású, még működő brandre építő cirkuszi látványosságok között.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások