2020. február 29. 12:23, Szombat
Nem tartják meg az eredeti dátumon a Game Developers Conference 2020-at.
A hét második felétől, mióta már biztos, hogy világszerte elterjedt a koronavírus, folyamatosan azt hallhattuk, hogy egyre-másra mondják le a Game Developers Conference 2020 résztvevői az eseményt. Legutóbb az Activision-Blizzard jelezte, hogy kihagyja. A szervezők az este hivatalos közleményben tudatták is a sajtó munkatársaival és a látogatókkal, hogy a márciusi dátum nem tartható és eltolják valamikor nyárra.
A Game Developers Conference az egyik legrégebbi játékos rendezvény, mely 1988-ban indult el. Eleinte igazából a játékipar szereplői jöttek össze és osztották meg tapasztalataikat és terveiket egymással. Aztán egyre jobban nőtte ki magát az expo és az eredeti San Jose-i helyszínről 2005-ben már egy jóval nagyobb, 12 ezres tömeget befogadni képes területre költözött a GDC. Várjuk a hivatalos időpontot.