A Déli-óceán felett a legtisztább a levegő a Földön

A Déli-óceán felett a legtisztább a levegő a Földön

2020. június 3. 22:45, Szerda
A Déli-óceán feletti atmoszferikus határréteg levegője mentes az emberi tevékenységekből eredő és távoli kontinensekről származó részecskéktől - állapították meg a Coloradói Állami Egyetem kutatói, akik elsőként vizsgálták az Antarktisz körüli víztömeg felett lévő levegő bioaeroszol-összetételét.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmány készítői egy kutatóhajó fedélzetéről gyűjtöttek levegőmintákat az óceánnal közvetlenül érintkező légköri rétegből. A szakemberek a szálló mikrobák összetételét vizsgálták a begyűjtött mintákban. A légkör tele van ezekkel a mikroorganizmusokkal, amelyeket a szél több száz vagy több ezer kilométeres távolságokba képes eljuttatni.

A kutatók egyebek között DNS-szekvenálást alkalmazva állapították meg, hogy a mikrobák óceáni eredetűek. Az eredményekből kiderült, hogy az antarktiszi levegőbe nem jutnak el a távoli szárazföldekről és emberi tevékenységekből eredő aeroszolok. "Összességében a tanulmányunk azt sugallja, hogy a Déli-óceán egyike a bolygó azon kevés helyeinek, amelyekre csupán minimális hatással van az emberi tevékenység" - jegyezték meg a kutatók.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások