Landolás aszteroidán

Landolás aszteroidán

2001. január 11. 19:15, Csütörtök
Tudósok távolról irányítanak egy személygépkocsi méretű űrjárművet, melynek egy éve tartó küldetése hamarosan véget ér, ezért lassan kezd elfogyni az üzemanyaga. Utolsó attrakciója óriási mutatvány lesz, ugyanis megpróbál leszállni egy asteroida felszínére.

A NEAR-Shoemaker szonda az Eros asteroida körüli pályán van tavaly február óta. Eddig még senki nem hajtott végre landolást ilyen objektumon, s a kutatók is csak egy százaléknyi esélyt látnak a sikerre. Az irányított leszállást február 12-ére tervezik.

Nem ez volt az eredeti terv, de a fejemben ez az ötlet már nagyon régóta érlelődik - mondta Robert Farquhar a misszió irányítója, aki egyben az űrhajó tervezésében is részt vett. A jármű a nevet Gene Shoemakerről, ex- űrhajósról és magáról a programról (Near Earth Asteroid Rendezvous) kapta.

Kifutottunk az időből, a pénzből és nem utolsó sorban az üzemanyagból. - tette hozzá Farquhar A 224 millió dolláros misszió végén a mérnökök bekapcsolják az űrjármű hajtóműveit, ezzel simábbá téve a landolást az aszteroida kemény felszínén. Az űrhajó a példátlan leszállás közben tiszta felvételeket fog közvetíteni az eseményről.

A 800 kg tömegű szerkezet kb. 1 métert tesz meg másodpercenként földet érésekor. Ez nem nagy sebesség, de a szerkezet súlyát és a célpont rendkívüli szilárdságát figyelembe véve az ütközés ereje károkat is okozhat. - mondta Farquhar. Kicsit kockázatos ez az egész, de a misszió így is, úgy is befejeződik. Ha szerencsénk lesz, sok hasznos tudással leszünk gazdagabbak.


Az Eros mogyoró alakú szikladarab, amely magassága valamint szélessége 13 kilométer, hosszúsága pedig 34 kilométer körüli. Majdnem kétszer nagyobb Manhattannél. Pörögve, bukfencezve halad keresztül Naprendszerünkön. A Nap körül excentrikus pályán mozog, s 20 millió kilométerre közelítette meg bolygónkat. Most 240 millió kilométerre van tőlünk, a Marson is túl.

A NEAR-Shoemakert 1996-ban lőtték föl Cape Canaveralból. Meghajtóművének kisebb meghibásodása után 2000 február 14-én találkozott az Erosszal. 11 hónapja 48-300 kilométeres távolságban köröz az Eros körül. Október 26-án 4,8 kilométerre süllyedt. December közepén kilencven másodpercre beindították a hajtóműveit, így 35 kilométeres magasságba emelkedett, hogy ott végső méréseket végezzen. A szondán az aszteroida elemzésére alkalmas műszereken kívül helyet kapott néhány kamera is, hogy feltérképezze annak felszínét.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások