E-autókra áll át a Ford Európában

E-autókra áll át a Ford Európában

2021. február 18. 10:53, Csütörtök
A nagy fordulatot az évtized végig valósítanák meg, hatalmas ráfordítással.

A közelmúltban igencsak elszaporodtak az elektromobilitásra való átállásról, a hagyományos belsőégésű motorral felszerelt járművek száműzéséről szóló hírek, ezekből az a benyomás támadhat bennünk, hogy mintha hirtelen mindenki elkezdte volna komolyan venni a kérdést. Arról mi is írtunk, hogy Japán teljes átállást tervez (amit a Toyota túl korainak tart), a GM 2035-ig állna át az e-autókra, most pedig a Ford közölte, hogy ők mindezt 2030-ig, tehát az évtized végéig megvalósítanák.

A második számú amerikai autógyártó a napokban jelentette be, hogy hatalmas összeget fordítanak az elektromos autók kifejlesztésére és piacra dobására, azt tervezik ugyanis, hogy a kínálat nagy része alig néhány éven belül már ezen típusokról állna. Az első körben saját kölni üzemükre költenek majd kereken 1 milliárd eurót, ennek végén már kizárólag elektromos modelleket gyártanának ezen a helyszínen, bár erre a mostani elképzelés szerint csak 2023-ban kerül majd sor. 5 éven belül, vagyis az évtized közepére, már minden személyautót elektromos változatban is elérhetővé tennének az európai piacon, amiben szintén számítanak a VW közreműködésére.

Ami a haszonjárművek területét illeti, itt 2024-ig állna rendelkezésre minden változat elektromos, illetve plug-in hibrid példánya, a következő fontos határidő pedig 2030 lesz, addigra az európai kontinensen már az ebben a szegmensben elért forgalom kétharmada állna a friss fejlesztésekből. Érdemes megjegyezni, hogy az amerikai piacon 40 százalékot, Európában pedig 15 százalékot mondhatnak magukénak, legalábbis ezen járművek területén, ezzel domináns szereplőnek számítanak, tehát a szegmens meghódítása, a viszonylag korai váltás, kulcsfontosságú tényező lesz a vállalat jövőjének alakulásában – itt ráadásul még a Tesla sem jelent meg, így van esélyük a nagy sikerre.

A fenti tervben valószínűleg az is szerepet játszik, hogy az Egyesült Királyság is az évtized végére szeretné kivezetni az új belsőégésű személyautókat, amit nem hagyhatnak figyelmen kívül, hiszen a brit piac szintén fontos számukra. Csak a 2025-ig terjedő időszakban 22 milliárd dollárt költenének az átállásra, ami jelzi az elképzelés komolyságát.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások