Titokzatos plakátot kapott az új Marvel-film, az Örökkévalók

Titokzatos plakátot kapott az új Marvel-film, az Örökkévalók

2021. május 26. 18:04, Szerda
Nyomtatott formában is reklámozzák már az Eternalst.

A Marvel Cinematic Universe rajongóinak a jelek szerint nem nehéz a kedvében járni, hiszen a Disney tegnap adta ki az Örökkévalók, azaz az Eternals első előzetesét, és azt csak YouTube-on, a fő csatornán 15 millióan nézték meg, a trailer tetszési indexe pedig természetesen az egekben van, novemberben pedig az is kiderül, hogy az új szuperhős csapatot mekkora érdeklődéssel fogja fogadni a közönség.

Az előzetest megtámogatandó a stúdió rögtön ki is adott egy sejtelmes plakátot, amin inkább csak névsorolvasást tartanak, a jelek szerint a lebegő fejes dizájnt későbbre tartogatják. Bár, nem is biztos, hogy fognak próbálkozni ezúttal ilyesmivel, hiszen sokak számára teljesen ismeretlen karakterek alkotják az Örökkévalókat, de a Marvel Studios korábban már bizonyította, hogy ez számára nem akadály, hiszen A galaxis őrzői is hatalmas sikert aratott.




Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások