Kibővül az nVidia RTX 30-sorozat

Kibővül az nVidia RTX 30-sorozat

2021. július 13. 16:25, Kedd
További két változat fut majd be jövőre, a korábban látott SUPER-jelzéssel.

Az nVidia eredetileg még az év elején mutatta be új sorozatának laptopos változatait, amelyek azóta számos gyártó megoldásaiban felbukkantak. Az első három példány nem sokkal később szerényebb testvérekkel egészült ki, most pedig ismét ezt a családot bővítenék ki, mégpedig két példánnyal.

A napokban külsős értesülésben olvashattunk arról, hogy az nVidia újabb bővítésre készül, mégpedig a laptopok szegmensében, így az eddig bemutatott 5 családtag mellett hamarosan két további változat is befuthat a piacon. Nem példa nélkül álló lépésről van szó, az alkalmazni kívánt név ugyanis már az előző generáció esetében is jelen volt, az értesülés alapján pedig arra számíthatunk, hogy az RTX 3080 kapja majd meg saját SUPER-változatát, míg a másik példányról egyelőre nem áll rendelkezésre semmilyen technikai részlet, így ennek pontos (vagy hozzávetőleges) besorolása is komoly fejtörést okoz.

Ami az erősebb példányt illeti, ez a jelek szerint a GA103S típusjelzéssel jelenne meg a különböző laptopokban, mégpedig 60 streaming multiprocesszorral (SM), illetve egy 320 bites memóriabusszal. A CUDA-magok száma 7680 darabnál tetőzhet, ezzel az RTX 3080 jellemzőit is meghaladhatja majd az új változat, amely emellett 10 vagy 20 GB GDDR6X-memóriára támaszkodna. A másik családtag a GA107S típusjelzést kapta meg, erről viszont egyelőre semmilyen további részlet nem jelent meg, bár a külsős források arra számítanak, hogy ez utóbbi valahol a 3060 és a 3050 (illetve annak Ti-változata) között helyezkedne el, vagyis jóval szerényebb kialakításra épülne.

A két új példány egyes beszámolók szerint az Intel jövőre megjelenő 12. generációjával (Alder Lake-P) együtt rajtolna el a szegmensben, ezek hivatalos debütálása tehát a következő év elején esedékes.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások