Bajban a Rambus a bíróság döntését követően

Bajban a Rambus a bíróság döntését követően

2001. április 8. 22:53, Vasárnap
[EBNews] Richmond, Vancouver Fellebbviteli Bírósága helyben hagyta a szövetségi bíróság korábbi döntését, miszerint alapos a gyanú, hogy a Rambus Inc. csalást követett el, amikor szándékosan eltitkolta bejegyzett szabadalmait az SDRAM fejlesztői elől.

A Rambus valószínűsíthető csalása még 1992-1996-ra nyúlik vissza, amikor a DRAM-ipar a mára elterjedt SDRAM technológia kifejlesztésén dolgozott. A JEDEC (Joint Electron Device Engineering Council - Elektronikus Eszközöket Fejlesztők Bizottsága) összefogása alatt számos nagy elektronikai cég foglalkozott a jövő DRAM-szabványának kifejlesztésén, közöttük a Rambus Inc. is. A Rambus később kilépett a JEDEC kötelékéből, és egyéni utakon indult el. A társaság eközben azonban titokban szabadalmaztatta azokat a technológiákat, amelyeket a JEDEC éppen akkor fejlesztett, és szabad, bárki által hozzáférhető, felhasználható szabványnak szánt.

A Rambus cselekedete abszolút törvénytelen, és bűntetendő, és egyes feltételezések szerint a cég éppen azért lépett ki a JEDEC-ből, mert a Dellt akkoriban marasztalta el a bíróság egy hasonló lépésért, és a cég vezetői megijedtek. A Rambus ezután évekig várt, egészen addig, amíg az SDRAM technológia világszerte el nem elterjedt, és egy másik helyettesítő technológia tervezése lehetetlenné nem vált belátható időn belül. A cég ekkor közölte, hogy a technológiát szabadalmaztatta, és óriási licenszdíjakat követelt alkalmazóitól, visszamenőleg is.

A pénteken kiadott bírósági döntés, amely azt hivatott eldönteni, hogy a Rambus követett-e el törvénysértést, mint ahogy azt a memóriagyártó Infineon gondolja, annak a korábbi ítéletnek adott igazat, amely lapos gyanút lát a törvénysértő Rambus-csalás megtörténte mögött.

A fellebbviteli bíróság elutasította a Rambus petícióját, amelyet a társaság az ügyet vezető Robert Payne bíró döntése ellen nyújtott be. A bíró döntése szabaddá teszi az utat az Infineon ügyvédei számára a Rambus elleni tanúskodáshoz. Payne a nagy valószínűség szerint megtörtént csalás miatt az esetre vonatkozóan hatályon kívülre helyezte a megszokott ügyvéd-kliens titoktartási kötelezettséget, ami felháborodást váltott ki a Rambus köreiben.

A bíróság mostani döntését minden bizonnyal az Infineon felmentése követi majd a Rambus által indított szabadalomsértési perben. A memóriagyártó Micron az Infineon számára kedvező döntést követően azonnal kijelentette, hogy a tények azt igazolják, hogy a Rambus-Micron per csakúgy, mint az Infineon-Rambus per alaptalan, mivel a csalás miatt a Rambus szabadalmai érvénytelenek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások