Earth & Beyond

Earth & Beyond

2001. április 24. 07:16, Kedd
A fejlesztők fantáziája az online világalkotásban egyelőre nem túl színes, két út létezik: fantasy, vagy "űrös" univerzum. A Westwood az utóbbira szavazott, amikor az Earth & Beyond-ot egy sci-fi környezetbe helyezte el. A történet a 23. században zajlik, az ismert univerzumot az ember uralja, de korántsem egységesen, ugyanis eddigre három részre szakadt az emberiség.


Ezek közül a Terranok hasonlítanak leginkább arra, amire ma azt mondanánk, hogy emberi lény. Ők 18 milliárdan vannak, és a legfőbb céljuk, hogy életteret találjanak a növekvő népességnek. A Terranok univerzumszerte a legügyesebb tárgyalópartnerek. A Progenek a Marsra küldött első telepesek genetikailag manipulált leszármazottai. Természetükből adódóan hajlanak az erőszakra, terveik között szerepel a világuralom megszerzése. Habár csak 2 milliárdan vannak, tűzerőben felveszik a versenyt a Terran népességgel. A Janquaiok a mélyűri felderítők leszármazottai, ebből következően ők a felfedezésben a legjobbak. Mindössze félmilliárdan lakják az ismert galaxis peremvidékeit.

Klikk ide!    Klikk ide!

Amikor belépünk az Earth & Beyond világába, nem csak fajt, hanem fő beállítottságot is választanunk kell majd. Három lehetőségünk lesz: a kereskedő (merchant), a katona (soldier) vagy a felderítő (explorer) kaszt. Természetesen a legjobb üzletemberek a Terran kereskedőkből lesznek, de nem kötelező a fajhoz leginkább passzoló beállítottságot választani. Egy Terran katona például - habár gyengébb lesz mint egy Progen harcos - sokkal nagyobb valószínűséggel tudja kibeszélni magát a szorult helyzetekből, illetve kedvezőbb feltételekkel vásárolhat. Egyelőre 50 tapasztalati szintet terveznek a kasztok számára, de fontos megemlíteni, hogy a meghatározó fejlődési mérföldköveknél különleges képességekre (például álcázás) is szert tehetünk majd, ezekből egyelőre 10 darab van.

Az Earth & Beyondban egy egyszemélyes űrhajóban járhatjuk be a galaxist. Ugyan szépen, aprólékosan meghatározhatjuk majd a karakterünk kinézetét, csak akkor szállunk majd ki a hajónkból, ha egy űrállomásra érkezünk. Az igazi egyedi kinézetet így a hajónk érdemli ki. A nagy szabadsággal személyre szabható űrjárgányokról egy pillantás után meg tudjuk majd mondani, milyen fegyverei, pajzsai vannak, mennyire páncélozott az adott űrhajó.

Klikk ide!    Klikk ide!

A karakterek a már megszokott módon, tapasztalatszerzéssel fejlődnek majd. Ám az Earth & Beyondban ennek nem csak az öldöklés lesz az egyetlen módja, az ügyes kereskedelem - saját belső kereslet-kínálati modell teszi majd lehetővé a profitszerzést - és az űr felderítése ugyancsak tapasztalati pontokat hoz a konyhára. Természetesen a különböző nehézségű küldetések teljesítése után is fejlődünk majd. A "tápolást", az új játékosok jó cuccokkal tömését úgy próbálják megakadályozni, hogy a magasabb szintű alkatrészek implementálása felsőbb tapasztalati szinthez van kötve. Ezen kívül minden egyes átadást, az adás-vételeket, a tranzakciókat külön rendszer dokumentálja, ami figyeli a gyanús eseteket.

Az E&B világa galaxisokra (szerverekre) osztható, mindegyikben, mintegy 100 szektorban 3000 játékos lehet majd egyszerre. Az összes szektorban lesznek majd feladatok, rosszfiúk, sőt, az EverQuesthez hasonlóan gép által irányított karakterekkel (NPC) is szövetkezhetünk majd. Egyik szektorból a másik szektorba csillagkapukon keresztül juthatunk át. A tervezők ezeket időlegesen le is zárhatják, ha például egy szerver "túlnépesedett", vagy különleges eseményekkor, például versenyek megrendezésekor, fajháborúk esetén.

Klikk ide!    Klikk ide!

Egy másik érdekesség az E&B fejlesztésével kapcsolatban, hogy a készítők már most készülnek egy új jelenség törvényi megalapozására, legalizálására. Azokról a törzsjátékosokról van szó, akik az online világokban feltűntek, ismertető jegyük, hogy rengeteget játszanak, szinte mindent tudnak a virtuális univerzumukról, és szívesen segítenek a zöldfülűeknek. Az Earth & Bayond esetében tehát kidolgoznak egy rendszert, amelyben kisebb-nagyobb juttatásokért cserébe, törvényesen működhetnek ezek az önkéntes segítők.

A készítők tanultak a jelenlegi MMORPG-k (Massively Multiplayer Online RolePlaying Game) hibáiból, külön készültek az élvezetes játékot megkeserítő lag ellen. Kifejlesztettek egy speciális sávszélesség-kiegyenlítő rendszert, ami a bizonyos határt túllépő adatakadás esetén átveszi az irányítást, és a gépen zökkenőmentesen folytatódnak az események. Aztán mikor visszaáll a jó kapcsolat, leellenőrzi a szerveren lévő történések és az egyedi gépen megtörténtek különbségét, majd fokozatosan "visszatereli" a játékost a saját helyére. A lassú sebesség miatt tehát nem kell összevissza felbukkanó űrhajóktól és lövedékektől tartanunk, a játék harcrendszere egyébként is inkább stratégiai, mint ügyességi alapokon nyugszik.

Klikk ide!    Klikk ide!

Nézzük meg akkor kicsit jobban a harcrendszert, ha már úgyis szóba került! Mint említettem, az űrcsata alapjaiban inkább stratégiai, mint ügyességi jellegű lesz. A lövéseink találatának valószínűsége a karakterünk képességeitől és tapasztalatától függ majd. Ezt a használt fegyvertípus is befolyásolja bizonyos mértékben - egy hőkövető torpedóhoz nem kell olyan jó célzótudomány mint egy lézerágyúhoz. Hasonlóképpen bizonyos fegyverek bizonyos pajzsok, illetve páncélok ellen lesznek hatékonyak. Ezen kívül lesznek a különböző típusokat tovább módosító apró tényezők, minőségi, speciális eltérések. A vérszomjasabbak kedvéért említem meg, hogy lesz mód játékos-játékos elleni csatákra is, ám ezek csak az összes terület mintegy ötödét kitevő "senkiföldjén" történhetnek, aki tehát ezektől a helyektől távol tartja magát, azt biztosan nem fogja hátbalőni egy félistenszintű őrült gyilkológép.

Mint láthatjátok, a Westwood igyekszik sok vonzó érdekességet belepakolni az Earth & Beyondba, miközben próbál tanulni a már működő online világok hibáiból, hiányosságaiból. A megjelenést télre tervezik, még bármi lehet belőle.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások