Egy igazán kemény tervezet a Microsoft ellen

Egy igazán kemény tervezet a Microsoft ellen

2001. december 6. 18:00, Csütörtök
Az amerikai kormányzat és a Microsoft között a közelmúltban kötött megállapodások ellen ágáló kilenc amerikai állam további, és minden eddiginél komolyabb szankciók bevezetését indítványozza a szoftveróriás ellen, melynek egyesek szerint nagyon könnyen az lehet az eredménye, hogy a Microsoftnak az újabb Windows operációs rendszerek forráskódjait is nyilvánosságra kell majd hoznia, sőt egyes szankciók esetlegesen olyan Microsoft technológiákra is vonatkozhatnak majd, melyekkel az eddigi Microsoft antitröszt perek nem is foglalkoztak. A kilenc amerikai állam jogi képviselői várhatóan pénteken, azaz még a bíróság által korábban meghatározott határidő lejárta előtt nyújtják majd be a bíróságnak az új, minden eddiginél szigorúbb feltételeket szabó tervezetet, melyet a Microsoft egész biztosan nem köszön majd meg a kilenc állam vezetőinek.

Szakértők szerint amennyiben a bíróság áldását adja a "Microsoft-ellenes" államok tervezetére, akkor az ténylegesen nagyon komoly megszorításokat jelentene a Microsoft számára, nem úgy mint az amerikai Igazságügyi Minisztérium és a szoftveróriás által a közelmúltban elfogadott tervezet, melyet sokan egyszerűen csak a Microsoft egyértelmű győzelme jelének tekintettek. Ezen korábbi, a bíróság által egyelőre még el nem fogadott tervezet ugyanis lényegében csak nagyon enyhe feltételeket szab a Microsofttal szemben, melynek következtében az elmúlt napokban-hetekben nagyon sokan felemelték a hangjukat az ellen, hogy a Microsoft ennyivel megússza azt a száznál több peres ügyet, mely már évek óta folyamatban van a különböző amerikai bíróságokon.

A kilenc rebellis amerikai állam tervezetének a gerincét egyébként még mindig az az ominózus történet jelenti, amikor is a Microsoft a Windows 95, illetve Windows 98 operációs rendszerekbe integrálta webböngésző szoftverét, az Internet Explorert, mely lépés sokak számára a mai napig egyértelműen a Microsoft monopolhelyzetbe kerülési szándékát testesíti meg. A tervezet szerint mindenképpen üdvözölendő lépés lenne, ha a szoftveróriás büntetésképpen nyilvánosságra hozná az újabb Windows operációs rendszerek forráskódját, valamint azt is indítványozza, hogy a megfelelő testületek vegyék górcső alá a közelmúltban debütált Windows XP-t, valamint a Microsoft .Net projektjét, melynek egyik alapköve, hogy a felhasználók a szoftvereket mint szolgáltatásokat vegyék meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások