Az AMD 2001-ben növelte piaci részesedését

Az AMD 2001-ben növelte piaci részesedését

2002. január 26. 05:42, Szombat
Az Advanced Micro Devices (AMD) vezetői elégedettek a cég 2001-es teljesítményével, ami nem is csoda, hiszen az AMD-nek sikerült a tavalyi évre vonatkozó terveit teljesítenie. Az AMD-nek a tavalyi évben sikerült növelnie piaci részesedését, hiszen a cég 2001-ben debütált új processzorai rendkívül nagy sikert arattak a felhasználók körében, ám arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a nagy konkurens Intel 2001 utolsó negyedévében elég hatásosan tudott visszavágni az AMD-nek. Az AMD a processzorpiacon jelenleg valamivel több mint 20 százalékos részesedést tudhat magáénak, ami azt jelenti, hogy a chipgyártó a tavalyi év folyamán közel 4 százalékkal tudta növelni piaci részesedését, annak ellenére, hogy a világ legnagyobb chipgyártója, az Intel a tavalyi év második felében nagyon komoly ellentámadást indított az AMD ellen.


A Mercury Research piackutató cég legfrissebb jelentéseiből kiderül, hogy az Intel a 2001. év végén a processzorpiacon mintegy 78,8 százalékos részesedéssel bírt, mely részesedés egy évvel korábban még 82,2 százalék volt, eközben pedig az AMD 3,5 százalékkal növelte piaci részesedését, vagyis még 2000 végén az AMD 16,7 százalékon állt, addig 2001 végén már 20,2 százalékos piaci részesedése volt. Szakértők szerint nem sokon múlt, hogy az AMD ennél jóval nagyobb mértékben növelhette volna részesedését, amire azonban végül azért nem került sor, mert az Intel az év végén, az ünnepek alatt rekord mennyiségű processzort tudott eladni, ugyanis miközben az általános gazdasági lassulás hatásait minden piaci szegmensben érezni lehet, a high-end kategóriás asztali és hordozható számítógépek talán eddig még soha nem voltak olyan népszerűek, mint mostanság. Egyébként amennyiben a számításokba azon processzorokat is beleszámítjuk, melyeket az Intel a Microsoft-féle Xbox projekt számára gyártott 2001-ben, akkor az Intel piaci részesedése 0,5 százalékkal növekszik. Nem szabad megfeledkeznünk a processzorpiac "kishalairól", vagyis a VIA Technologies-ról és a Transmetáról sem, mely két cég a piac mintegy 1,1 százalékát tudhatta magáénak 2001 végén.

A negyedéves adatokat tekintve az Intel a tavalyi év harmadik negyedévében 2 százalékkal tudta növelni piaci részesedését, ugyanis míg a harmadik negyedévben a piac 78,6 százalékát uralta, addig a negyedik negyedévben már 80,6 százalékos piaci részesedése volt. Az AMD piaci részesedése egyébként 2001 harmadik negyedévében még 20,5 százalék volt, a negyedik negyedévben pedig már csak 18,5 százalék.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások