AMD processzor hírek

AMD processzor hírek

2002. május 2. 15:11, Csütörtök
Az Advanced Micro Devices (AMD) kedden San Franciscóban egy technológiai konferencia keretein belül a megjelentek számára részletes információkat nyújtott a közeljövőben megjelenő processzoraival kapcsolatban, így a cég képviselői többek közt arról is beszámoltak, hogy már az idei év végén forgalomba kerülnek azon 32/64 bites AMD mikroprocesszorok, melyek működési frekvenciája meg fogja haladni a lélektani határt képező 2 GHz-t. A Sunnyvale-i (Kalifornia) székhelyű chipgyártó munkatársai a mostani konferencián többször is utaltak arra, hogy a cég újgenerációs processzoraival kapcsolatos fejlesztések a legnagyobb rendben folynak, valamint azt is elárulták, hogy a cég korábban Sledgehammer fejlesztési kódnevet viselt high-end kategóriás 32/64 bites processzorának nemrégiben már meg is kezdődött a próbagyártása.

W.J. Sanders, az AMD elnöke a konferencián megjelenteknek tartott előadásában hangsúlyozta, hogy az AMD-nek újgenerációs processzorai révén minden esélye meg lesz arra, hogy növelni tudja piaci részesedését a legnagyobb konkurens, az Intel rovására. Sanders szerint egyébként az AMD a közeljövőben a notebookokba, az asztali számítógépekbe, valamint a szerverekbe szánt processzorok piacán egyaránt képes lesz jelenlegi piaci pozícióján erősíteni.

A konferencián többek közt arról is szó esett, hogy az AMD jelenlegi csúcsmodellje, az Athlon XP 2100+ hamarosan követőkre fog találni, ugyanis az idei év második negyedévében érkezik az Athlon XP 2200+ típusjelzésű processzor újdonság, melyet aztán a harmadik negyedévben az Athlon XP 2400+ típusjelű modell fog követni. Várakozások szerint ezen új AMD processzorok igazi ellenfeleik lesznek a jelenleg forgalomban lévő 2,4 GHz-es frekvenciájú Intel Pentium 4-es chipeknek, valamint a közeljövőben debütáló 2,53 GHz-es Pentium 4-es processzoroknak. Ugyancsak az idén várható az AMD Athlon XP 2800+ debütálása is, mely processzor várhatóan a vele nagyjából egy időben napvilágot látó 2,8 GHz-es Pentium 4-gyel fog konkurálni.

A konferencián az AMD képviselői megerősítették, hogy az asztali számítógépek és szerverek piacára egyaránt ajánlott Clawhammer fejlesztési kódnevű 32/64 bites processzorok még az idei évben forgalomba fognak kerülni. Ezen újgenerációs processzorok közül már a belépőszintű modell is 2 GHz-nél nagyobb frekvencián fog ketyegni, típusjelzése pedig 3400+. Ezt követően 2003 első felében érkezik a 4000+, 2003 második felében pedig a 4400+ típusjelű Clawhammer.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások