Interjú a Doom III fő fejlesztőjével

Interjú a Doom III fő fejlesztőjével

2002. augusztus 20. 01:15, Kedd
John Carmack úgy döntött, hogy nem ad exkluzív interjút egyetlen újságnak sem, csupán a Quake 2002 konferencián tartott nyilvános beszámolójára támaszkodhatunk. A beszámoló mindenesetre informatív és érdekes volt. Következzen néhány különösen érdekes megjegyzés a "próféta" szájából. (Egyenesen a szájából kifele jöttek ezek!)

"A Doom III minden egyes darabja már a helyén van és most már végre látom, hogy az egyes dolgok miként valósultak meg. A fejlesztés közvetlenül a Quake III elkészítése után kezdődött el. Már most együttműködünk más cégekkel a játékmotor és technológia licenszelének kérdésében, ami azt jelenti hogy hamarosan más Doom III technológiára épülő játékok is megjelennek."

"A kérdés az, hogyan tovább? A következő logikus lépés egy olyan játékmotor fejlesztése lenne, mely kizárólag az olyan legújabb videókártyákban elérhető technológiákra épít, mint amilyen az ATI Radeon 9700 vagy az Nvidia NV30 - mely még nem jelent meg. A szomorú ebben az, hogy egy köztes lépést kihagyunk, de úgy gondolom hogy ez fog történni."

"64 bites színmélység mindenképpen fontos lesz az előbbrelépésnél. Egy monitor csupán 32 bites színmélységet tud megjeleníteni, de talán jó érv a 64 bites színmélység mellett hogy az emberi szem többet lát. Minden monitor más, ráadásul egyáltalán nem ugyanúgy jelennek meg a dolgok a monitorokon. Sokat foglalkoztam mostanában szoftveres alapú monitor kalibrálással, de mindezidáig semmilyen jól működő megoldást nem találtam."


"A játékfejlesztés abból áll, hogy megpróbáljuk megközelítőleg megvalósítani azt, amit szeretnénk, miközben próbálunk egyensúlyt tartani az új technológiák nyújtotta lehetőségekkel. A Doom III-nak rugalmas fényrendszere van, egy jó megvilágítási rendszer nélkül a textúrák durvának tűnnének. A grafikus fejlődés következő fázisa a "tone mapping" lesz és úgy gondolom a gyártók már elmozdultak ebbe az irányba. Ügyességünket a játék optimalizálásába fektettük, nem pedig ügyes hekkelési megoldásokba." (Értsd: Van olyan 3D-s játék, melynél úgy tűnik pl. mintha "bump mapping"-et használna, de csupán trükköt látunk, nem igazi rücskös felületet. Természetesen egy trükk soha nem úgy néz ki, mint egy igazi megoldás. - Awender)

"A Doom III jelenleg csupán hat olyan videókártyát támogat, melyek különleges jellemzőit használja a játék. Jelenleg ezek csak és kizárólag ATI, Nvidia és 3DLabs kártyák. Talán valamikor próbálunk valamit tenni a Matrox és SIS kártyák érdekében is, de jelenleg ez még nincs eldöntve. A Matrox és SIS kártyákon futni fog a játék, de mivel nincs kialakítva testreszabott támogatás, ezért ezen kártyák speciális tulajdonságai kihasználatlanok maradnak."

"Régebbi videókártyák is támogatva lesznek, de természetesen ebben az esetben ez a grafikai megjelenítés valósághűségének rovására megy. Amire tényleg szükség lenne az egy olyan minden kártyahardveren jelenlevő API (programozható szoftveres felület), mellyel szabványosan elérhető lehetne minden funkció. Ez a véleményem egyébként már nagyon hosszú ideje ismert."


"Még mindig úgy gondolom, hogy a videókártya technológiában az elkövetkező pár évben még mindig legalább százszoros fejlődési lehetőség rejlik. Már közel az idő, amikor mozi minőségű játékokat fogunk készíteni valós idejű képleképezéssel. A probléma természetesen a való világ igazi játékokkal való küzdelme lesz. Kis cégek olyan szintű megoldásokat fognak szállítani, melyek ma csak csúcsszintű szerverfarmokon találhatóak."

"Úgy hiszem hogy semmi akadálya annak hogy Pixar minőségű minőségi képleképezést csináljunk a videókártyák legújabb generációján, mint amilyen az ATI 9700 és az NV30 lesz - amikor megjelenik. Minden Doom III játékbemutató, melyet a Doom színházban láthattak, ATI 9700-ra épül."

"Eljön az idő, amikor videójátékok és a film egybeolvad. A lényeg a játékon és a fejlesztőn van, aki a játékot készíti. Már nagyon várom hogy láthassam, mit is lehet ezzel a technológiával megvalósítani. A videókártyákhoz való virtuális memória technológia lesz a videókártya technológiák egyik szükséges lépése."

"A kibocsátás után az elkövetkező öt év játékmotor technológiája lesz a Doom III. Miután elkészült, azonnal elkezdek dolgozni egy új technológián és jó esély van arra, hogy a Doom III utáni következő generációs játékmotor legalább annyival haladja meg a Doom III-at, mint amennyivel a Doom III fogja megelőzni a mostanit."


A beszámoló után jöttek a kérdések, melyekből mazsolázunk néhányat.

K: - Mi a véleménye a hardveres sugárképleképezésről (ray tracing)?
V: - Nos, pár piacra biztosan megfelelő lesz, de a játékpiacra nem.

K: - Lesz e konzolos Doom III verzió?
V: - X-Box-hoz mindenképpen lesz. A grafikus minőség ugyanolyan lesz mint a PC-s verzión.

K: - Lesz e Linux-os Doom III verzió?
V: - Igen! Egészen biztosan lehet majd játszani Doom III-at Linux alatt a legutolsó Nvidia kártyameghajtóval. Mindenképpen megfontolom bármely más nyitott kódú meghajtó támogatást Linux-ra, de egyelőre semmi más érdemlegeset nem látok, mint az Nvidia-ét. ATI hamarosan kibocsát egy meghajtót a Radeon 9700-hoz, de még nem ismeretes semmilyen részlet azzal kapcsolatban, hogy vajon működik e vele a Doom III Linux alatt.

K: - Milyen fegyverek lesznek a Doom III-ban?
V: - Minden szabványos fegyver, ami a Doom-ban megvolt felspécizve jelen lesz a Doom III-ban is.

K: - Mennyi idő kell a Doom III végigjátszásához?
V: - Nos, nem túl sok, amennyiben Ön egy tapasztalt játékos. Egy hétvége alatt végigjátszható. Mindazonáltal a játék rendkívül gazdag világa sokat segít a játszhatóságon.

K: - Valóban szükséges az 5.1-es hangrendszer a Doom III-hoz?
V: - Tényleg nem túl drága egy 5.1-es rendszer. Szeretném az 5.1-es rendszer térnyerését látni mindenhol.

K: - Doom III, mikor?
V: - Nem akarunk más cégek hibájába esni, akik minden E3 alkalmával bemutatják a terméket, de soha nem bocsátják ki.

K: - Mi a véleménye az új 3D Labs videókártyákról?
V: - Amennyit én láttam eddig, aszerint a 3D Labs kártyák nem lesznek versenyképesek a magasszintű videókártyákkal. A kártyának jó meghajtói vannak, a virtuális felületképző (texture mapper) jó és azt hiszem más cégek is alkalmazni fogják. Nem gondolom, hogy a kártyát széles körben elfogadják a játékosok.

K: - Doom III-ban lesz többprocesszoros támogatás?
V: - Lesz.

K: - Lesz többjátékos üzemmód?
V: - Igen, legalább halálcsata (deathmatch). Az egyjátékos üzemmódra koncentrálunk a megjelenéskor. Lesz egy kiegészítő csomag a későbbiekben, mely a többjátékos üzemmódra fog összpontosítani.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások