25 év után is egészséges a Voyager

25 évvel ezelőtt két Voyager űrhajó vágott neki példátlan felfedező útjának a külső-naprendszer mélységeibe. A leglátványosabb felfedezések után a tudósok továbbra sem tekintik befejezettnek a küldetéseket. Mindkét űrhajó elhagyta a két óriásbolygót, a Jupitert és a Szaturnuszt, és egyikük meglátogatta a rejtélyes Uránuszt és Neptunuszt is.

    

Bizonyos értelemben a Voyager a bolygókutatás aranykorát jelképezi. Először a Voyager 2-t lőtték fel augusztus 20-án, melyet a Voyager 1 16 nappal később követett. Az 1977-es kilövést követő 12 évben bőséges felfedezésekkel szolgáltak a négy gázóriás világról és 48 holdjukról.

Gyors szeleket fedeztek fel a Neptunuszon, hurkokat és küllőket a Szaturnusz gyűrűiben és látványos vulkánokat a Jupiter holdján, az Io-n, a valaha ismert legaktívabb vulkanikus világban. A Jupiter atmoszféráját több tucat hatalmas vihar jellemzi. A Szaturnusz holdjának, az aktív gejzírekkel rendelkező Titánnak ködös légköre talán az élet eredetének titkait rejti, míg az Uránusz holdja, a Miranda az új és régi felszín összevisszaságával hívta fel magára a figyelmet.

A Jupitert a Voyager 1 pillantotta meg elsőként 1979 március 5-én, majd július 9-én megérkezett a Voyager 2 is.
A két Voyager kilenc hónap különbséggel találkozott a Szaturnusszal, 1980 novemberében és 1981 augusztusában. A Voyager 1 ezután már a naprendszer széle felé vette az irányt, a Voyager 2 azonban folytatta útját az Uránusz és a Neptunusz felé.
A Voyager 2 1989. augusztus 25-én érkezett el végső céljához a Neptunuszhoz
A Voyager 1 a legtávolabbra jutott ember készítette objektum, a Nap-Föld távolság nyolcvanötszörösére távolodott bolygónktól. A Voyager 2 a Nap-Föld távolság hatvanötszörösénél tart.

"25 év után még mindig jó erőben vannak" - mondta Edward Stone tudós, aki 1972 óta dolgozik a Voyager projektben. "1977-ben el sem tudtuk képzelni, hogy ilyen sokáig bírják. Eredetileg csak egy négy éves utazást terveztünk a Jupiterre és a Szaturnuszra." A Voyagerek még most is szinte napi kapcsolatban állnak a Földdel, miközben a Nap szelének távoli fodrozódásain haladnak keresztül. Végső céljuk, hogy az első űrhajók legyenek, melyek kijutnak a Nap befolyásából. Mindkét űrhajó a heliopauza irányába halad, a helioszféra és a bolygóközi űr határmezsgyéje felé.


A Voyager naponta 1,6 millió kilométert tesz meg. Hogy odaér-e 2020 előtt, amíg még elegendő elektromos energiával rendelkezik, az attól függ, hogy milyen messze van a heliopauza. A legutóbbi becslések szerint a távolság függvényében 7 és 21 év közötti idő kell a Voyager 1-nek hogy elérje a Naprendszer határát. A Voyager 1 már észlelte, hogy a kifelé irányuló napszél lassul a befelé irányuló csillagközi részecskék hatása miatt. A határ elhelyezkedéséről sokkal pontosabb becsléshez juthatunk, ha az űrhajó eléri a lökéshullámfrontot, azt a zónát, ahol a napszél összeütközik a csillagközi gázanyaggal. Ez a találkozás az elkövetkező 3 évben bekövetkezhet. Végső feladatuk azonban tovább tarthat, mint az emberiség élettartama.


Miután elveszítjük velük a kapcsolatot, a Föld hangjait és képeit tartalmazó lemezt hordozó Voyager testvérek folytatják eltávolodásukat a Naprendszertől. Rakományuk sok földi nyelven írt üdvözletet tartalmaz bolygónkról és az emberiség teljesítményeiről. Jóval azután, hogy a Nap vörös óriássá duzzad, valószínűleg elpusztítva bolygónkat a folyamat során, a Voyager még mindig a csillagok között fog utazni, ami az utolsó nyomunk lehet az univerzumban.