Víz jeleire bukkantak távoli bolygókon

Víz jeleire bukkantak távoli bolygókon

2002. szeptember 21. 16:08, Szombat
Olasz csillagászok az élet egyik fontos kellékére, vízre utaló jelekre bukkantak több, távoli csillag körül keringő bolygó atmoszférájában.

A víz jelenléte természetesen nem jelenti azt, hogy ezeken a bolygókon hemzseg az élet, de ha a felfedezés beigazolódik, az talajt ad a lehetőség körüli spekulációknak. "Történelmi felfedezés lehet az első prebiotikus molekula észlelése egy naprendszeren kívüli bolygó esetében" - nyilatkozott Cristiano Cosmovici, a Római Kozmikus és Bolygótudományi Intézet munkatársa a New Scientist magazinnak szerdán.

Csapata egy 32 méteres rádióteleszkópot használt a víz mézerkibocsátásánk, azaz olyan árulkodó mikrohullámok kereséséhez, melyek jelzik a vizet a bolygó atmoszférájában, amikor az a szülőcsillag infravörös fényében fürdik.


Cosomovici elmondása szerint három bolygórendszerben találtak mézerkibocsátást a 17 megvizsgáltból. A legerősebb jeleket az Földtől 50 fényévre levő Upsilon Andromeda csillag körül keringő három bolygó esetében észlelték, bár ezek a bolygók sokkal inkább a Jupiterre hasonlító gázóriások, mint sziklás bolygók. Jóval gyengébb jeleket találtak két másik csillag körül keringő három bolygó esetében, melyek már jobban hasonlítanak a Földre, az egyik a 10 fényévre levő Nap-szerű Epsilon Eridani, a másik egy 8 fényévre levő vörös törpe, a Lalande 21185.

Cosmovici kutatását üdvözlték talált a csillagászok azon kis klubjában, akik "exobolygók" után kutatnak, ahogy a más naprendszerek bolygóit nevezik. "Ha igaz, ez az eredmény lenyűgöző" - mondta Geoff Marcy, a Berkley Egyetem exobolygóvadásza.

Hugh Jones, a liverpooli John Moores Egyetem csillagásza szerint ez lehetne az első lépés az élet jelei után való kutatásban más bolygókon, aki egyben a 100. exobolygó megtalálását is méltatta.

"Most már elég pontosak a kutatásaink, hogy olyan bolygópályákat találjunk, mint ami a mi naprendszerünket is jellemzi, olyan nyomokat is felfedezve, mely segíti a bolygó kialakulásának megértését" - mondta. "A víz a bevásárlólista tetején szerepel, ha az élethez szükséges összetevőket keressük" - tette hozzá.

A bolygóvadászok 15 éve rakosgatják össze gyűjteményüket, ám ötből csak egy olyan bolygó akad, ami a szülőcsillag közelében kering, míg legtöbbjük - az óriásbolygók - igen távoli pályákon haladnak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások