Továbbra is húzóágazat a grafikus chipek piaca

Továbbra is húzóágazat a grafikus chipek piaca

2002. november 24. 23:15, Vasárnap
Miközben a személyi számítógépek piaca továbbra is stagnál, a csúcskategóriás grafikus processzorok szegmense kiemelkedően jó eredményeket ér el, állítja az nVidia egyik vezetője.

Marv Burkett, a grafikus chipek és alaplapi chipkészletek gyártásával foglalkozó nVidia pénzügyi igazgatója a napokban úgy nyilatkozott, a felsőkategóriás grafikus processzorok piaca példásan kiállja a gazdasági visszaesés próbáit.

Az nVidia tavaly a Standard & Poor's 500-as listájának élén végzett, vagyis a legígéretesebben fejlődő amerikai társaság volt. A társaság ellen az idei év elején azonban vizsgálat indult, mivel felmerült a gyanú, hogy a társaság pénzügyi beszámolójával nincs minden rendben. Ez a vizsgálat nyomot hagyott, és jelentősen letörte a cég részvényárfolyamát. Az nVidia helyzetét az év közepén a gyenge kereslet, és a Microsofttal kialakult, igaz azóta megoldódott nézeteltérés is nehezítette.

Mint Burkett elmondta, a társaság egyetért a chipóriás Intellel abban, hogy a PC piac az elmúlt hónapokban elérte mélypontját, és már az újbóli fellendülés útján jár. "Nincs semmi okom arra, hogy kételkedjek ebben" - mondta az nVidia pénzügyi igazgatója, aki szerint jelenleg elsősorban a társaság csúcskategóriás, GeForce4 Ti 4200 és 4600 modelljei fogynak kiemelkedően jól.

A társaság reményeivel azonban ellentmond a UBS Warburg pénteki jelentése, amelyben a piackutató cég egy fokozattal lejjebb sorolta, és eladásra javasolta az nVidia részvényeit. A UBS Warburg szerint az ATI Technologies igen komoly riválissá nőtte ki magát, és kiélezett árversenyre kényszerítheti a céget.

Burkett cáfolta azokat a híreszteléseket, amely szerint az nVidia a jövőben chipgyártási szerződést kívánna kötni az IBM-mel. "Meg vagyunk elégedve jelenlegi szerződéses chipgyártónkkal, a TSMC-vel" - mondta a vezető.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások