Szerzői jogok háborúja 2002

Szerzői jogok háborúja 2002

2002. december 31. 17:46, Kedd
A 2002-es év a lemezkiadók és filmstúdiók, valamint a különböző fájlcsere hálózatok csatájától volt hangos. A szerzői jogok védői győzelmet arattak a bíróságon, de vajon el tudták-e érni valódi céljukat?

2002-ben a zene- és videófájlok illegális online terjesztéséhez kapcsolódó kapcsolódó ügyek a helyi bíróságoktól egyenesen az amerikai Kongresszusig emelkedtek. Miközben a lemezkiadók továbbra is perekkel igyekeznek megakadályozni a különféle fájlcsere hálózatokat fejlesztő cégek működését, a hollywoodi filmstúdiók az amerikai kormány szintjén igyekeznek kezelni a problémát, és törvényekkel szeretnék korlátozni az internetezők jogait.

Az új fájlcsere hálózatok, mint a KaZaA vagy a Morpheus eközben megszilárdították pozíciójukat, mint a Napster helyébe lépő utódok, a fizetős szolgáltatások azonban nem arattak sikert.

2002-ben az is nyilvánvalóvá vált, hogy a P2P-alapú fájlcsere hálózatokat még akkor sem lehet perekkel felszámolni, ha az adott hálózatot fejlesztő cég alul maradt a bíróságon folytatott küzdelemben. Az amerikai törvényhozók ezért olyan, meglehetősen átfogó lépéseket helyeztek kilátásba, mint például az összes PC beépített másolásvédelemmel való ellátása. Elképzelhető, hogy a szerzői jogok tulajdonosainak a jövőben jogában áll majd hackertámadást indítani az illegális tevékenységet folytató felhasználók számítógépe, valamint a fájlcsere hálózatok ellen.

Ezek a tervek szembefordították a technológiai ipart a lemezkiadókkal és a filmstúdiókkal, sőt az utóbbiakkal szemben a hackerek is látványos online támadásokkal fejezték ki ellenérzésüket.

Mivel az eddigi próbálkozások mind eredménytelenek voltak az online zene- és videóterjesztés megfékezésében, a kiadók az internetszolgáltatókat is célba vették, és a kalóz oldalak elérésének megakadályozását, a működtetők személyes adatainak kiadását követelték tőlük. Számos nagyvállalat is értesítést kapott, hogy súlyos büntetésre számíthat, ha engedi, hogy alkalmazottai a vállalati hálózaton illegális fájlcserét folytassanak.

A fájlcsere hálózatok a kiadók erőfeszítései ellenére azonban továbbra is zökkenőmentesen működnek.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások