Radeon 9600 még áprilisban

Radeon 9600 még áprilisban

2003. április 2. 19:29, Szerda
A kanadai központú ATI Technologies úgy döntött, hogy előre hozza RV350 grafikus magjának kiadását, amely így a tervezett júniusi időpont helyett még áprilisban napvilágot lát.

A társaság elsősorban a rivális nVidia hamarosan megjelenő NV35 grafikus processzorának kíván konkurenciát állítani az új chippel. Az NV30-as (GeForce FX 5800) grafikus processzor továbbfejlesztett, kibővített változata az nVidia jelenlegi tervei szerint májusban jelenik meg. Az RV350 eredetileg júniusban jelent volna meg, éppen időben ahhoz, hogy az ATI a megoldással kihasználja a nyár második felétől kezdődő szezonális fellendülést.


A grafikuskártyák gyártói szerint az olyan csúcskategóriás megoldások, mint a Radeon 9800 (R350), sokkal nagyobb figyelmet kapnak a piacon, mint a valamivel kisebb teljesítményű társaik, noha ezen utóbbi megoldások szélesebb vásárlói rétegüknek köszönhetően sokkal nagyobb bevételt termelnek.

A márciusi CeBIT-en már bemutatott NV35 jóval nagyobb teljesítményre lesz képes, mint a jelenlegi NV30-as változat, ráadásul a DDR memória támogatása miatt nem jelent majd akkora problémát a megfelelő memóriachipek beszerzése a kártyákhoz, mint a DDR-II alapú NV30 esetében.

Egyes hírforrások szerint az NV35 lehet az első nVidia grafikus processzor, amely az IBM Microelectronics gyáraiban fog készülni. Ezzel ellentmondanak azok a hírek, amely szerint a tajvani TSMC már meg is kezdte a chipek gyártását. Annyi mindenesetre biztos, hogy az nVidia csúcskategóriás chipjeit a jövőben az IBM fogja készíteni.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások