Axelero: áttörés az internetpiacon

Axelero: áttörés az internetpiacon

2003. október 28. 11:27, Kedd
Az idén öt százalékponttal nőtt a világhálót használók aránya, elérve a 21,6 százalékot. 2006-2007-re ez az arány 30 százalékra nőhet, mondta Simó György, az Axelero Internet Rt. vezérigazgató-helyettese.

A vezérigazgató-helyettes szerint ez a növekedés akkor valósulhat meg, ha a szolgáltatóknak sikerül megismertetniük a potenicális felhasználókat a világháló nyújtotta előnyökkel.

Simó György kifejtette: korábban az emberek elsősorban azért nem használták az internetet, mert nem volt hozzá megfelelő számítógépük, illetve azért, mert drágának tartották. Ma viszont már elsősorban azt a kérdést teszik fel, hogy mi a haszna az ő életükben a világhálónak. A vezérigazgató-helyettes közölte: 2003 áttörést hozott az internet piacon, mivel az elmúlt 12 hónapban olcsóbb lett az internetezés ára, illetve 5 százalékponttal nőtt a világhálót használók aránya, mára elérte a 21,6 százalékot.

Simó György elmondta azt is, hogy a szélessávon internetezők aránya Magyarországon már meghaladja a 19 százalékos nyugat-európai átlagot. Az Axelero ügyfeleinek 27 százaléka internetezik szélessávon.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások