Túlélte magát a Voyager űrszonda

Túlélte magát a Voyager űrszonda

2003. november 6. 23:24, Csütörtök
[Rtlklub] A Voyager-1 az első olyan, ember alkotta szerkezet, amely ilyen messze távolodott el bolygónktól és műszereiről még mindig küld adatokat. Az űrszonda jelenleg legalább 13, 5 milliárd kilométeres távolságban halad a Földtől, ez a Föld és a Nap közötti távolság kilencvenszerese.

Edward Stone a Voyager-1 programmal foglalkozó kutató az amerikai űrkutatási hivatal székházában bejelentette, hogy a Voyager-1 energiaellátása rendben van, s ha semmilyen műszer nem romlik el, a szonda 2020-ig is szolgáltathat adatokat. A Voyager-2 után szeptember 5-én bocsátották útjára az egyes számot viselő hasonnevű szondát: a Voyager-1 azonban ikertestvérénél gyorsabban haladhat, így "előrébb" tart nála.

Mindkét Voyager elsődleges feladata a Jupiter és a Szaturnusz, illetve holdjaik tanulmányozása volt. A két szonda útjai a Szaturnusz után szétváltak. A Voyager-2 ugyanis engedélyt kapott arra, hogy az Uránuszhoz (1986. január) és a Neptunuszhoz (1989. augusztus) is ellátogasson.

A szondák rakterében az emberiséget és kozmikus környezetét bemutató szemléltető eszközöket helyeztek el. Ez egy arannyal futtatott rézhanglemez és a hozzá mellékelt lejátszó, valamint fényképek. Az összeállítás békés, nyugodt emberiségképet fest majdani hallgatójának. Hallható benne üdvözlet 55 nyelven, köztük magyarul is. Szól emellett a még ismeretlen hallgatóhoz Kurt Waldheim, aki a felbocsátás idején az ENSZ főtitkára volt, és Jimmy Carter, az Egyesült Államok akkori elnöke is.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások