Betiltották a Nokia N-Gage hirdetéseit

Betiltották a Nokia N-Gage hirdetéseit

2004. március 5. 09:23, Péntek
[Btl.hu] Egyesek szerint a Nokia hirdetései bűncselekményekre, durva bántalmazásokra, szexuális kizsákmányolásra utalnak. A brit reklámpiac független szabályozó ASA igazat adott a panaszosoknak.

Az egyik kifogásolt hirdetésen egy félelmetes sikátor látható, és az oldal közepén elhelyezett szöveg azt írja: "Itt küzdöttem meg három fickóval, akik végül sírtak, mint a gyermekek." Egy másik fotón egy öltöző látható, és a szövegből arra lehet következtetni, hogy ott korábban erőszakos cselekedet történt. A Nokia következő reklámfotóján egy magányosan álló lakókocsi látható, míg a feliraton az olvasható: "Itt hagytam, hogy Kate, Lucy és Michelle többért könyörögjön." Az ASA szerint ezek a hirdetések erőszakosak, ráadásul az utóbbi egyértelmű szexuális utalásokat tartalmaz, írta a Register.

A brit szabályozó hivatal a Nokia kilenc hirdetését vizsgálta, hat esetben igazat adott a panaszkodóknak, és ezeket a reklámokat be is tiltotta. A Nokia egy közleményben elnézést kért azoktól, akik támadónak látták a reklámkampányt. A finn cég azzal védekezett, hogy megpróbáltak olyan hirdetéseket készíteni, amelyek megmaradnak az emberek emlékezetében. A közlemény szerint a Nokia módosítja a reklámokat, hogy megfeleljen az ASA elvárásainak

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások