2004. július 14. 22:11, Szerda
[Infinit] A vállalati dolgozók új nemzedéke óriási tolóerőt adhat a cégek pozitív irányú
elmozdulásának és sikerének - feltéve, ha a cégvezetők meglátják a bennük
rejlő lehetőségeket.
Az elektronika és a távközlés terén az elmúlt 30 évben bekövetkezett példa
nélkül álló változások nyomán a gondolkodás új mintázatai jelentek meg azoknak
a fiatal "digitális bennszülötteknek" a képében, akiknek a generációja nemcsak
az új technológiák adta lehetőségek kihasználásában jeleskedik, hanem újfajta
viselkedésbeli készségeket is felvonultat. Mindezek az őket foglalkoztató
szervezeteken belül is mélyreható változásokat idézhetnek elő.
Vajon mi indokolja, hogy ezeket a fiatal, számítástechnikáért lelkesedő
szervezeti aktivistákat "digitális bennszülötteknek" nevezzük? Az az egyre
inkább felhalmozódó, elképesztő mennyiségű digitális tapasztalat, melyre a
jövő cégvezetői, katonai és állami irányítói szert tesznek. Az átlagban majd
10 ezer órányi videojátékozás, a több mint 200 ezer elküldött és kapott e-mail, a mobiltelefonon lebonyolított közel 10 ezer órányi beszélgetés, játék
és adattovábbítás, a több mint 20 ezer óra televízió előtt eltöltött idő, és
benne a csaknem félmillió reklám - mindez még a főiskola befejezése előtt. És
mindeközben csak 5 ezer órát töltöttek olvasással.
A mostani fiatal generáció minden korábbi nemzedéknél jobban képes arra, hogy
magába szívja az információkat, és gyors döntéseket hozzon. A fiatalok képesek
egyidejűleg több feladat ellátására, a párhuzamos feldolgozásra.
A 30 éves vagy annál idősebb embereket ezzel szemben azért nevezhetjük
csak "digitális bevándorlóknak", mivel ők soha nem lesznek olyan gyakorlottak
a technológiák gond nélküli használatában, mint azok, aki ebbe már eleve
beleszülettek. A két nemzedék digitális írástudásbeli különbsége a digitális
bevándorlók "akcentusán", azaz a kinyomtatott elektronikus levelein, információs
túlterheltség-érzetén is érződik.
A fiatalabb dolgozóknak már nem okoz különösebb nehézséget, hogy felvegyék a
csoportmunkára koncentráló, agilis cégek ritmusát. Az idősebb cégvezetők által
sokszor nem ismert nyelvezetet használó új e-nemzedék tagjai az új digitális
eljárásmódok segítségével már magától értetődő természetességgel
kommunikálnak, cserélnek és "eszmecserélnek", adnak, vesznek, alkotnak,
gyűlnek-, gyűjtenek- és hangolnak össze, játszanak, tanulnak, fejlődnek,
kutatnak, elemeznek, jelentenek, programoznak, szocializálódnak, felfedeznek,
és olykor szabályt szegnek.
Sajnálatos módon sok, a digitális bevándorlók közé tartozó vezető nem látja
meg, hogy a digitális bennszülöttek kivételes és páratlan új képességekkel
ruházzák fel a nagy szervezeteket. A bevándorló vezetők gyakran megrekednek
régi elgondolásaik, nézeteik és a szemlélt új valóság között. Mindez nem azt jelenti, hogy a legfelsőbb vezetők menedzsment terén megszerzett tapasztalatát és tudását alul kéne értékelni. Sem azt, hogy a digitális bennszülöttek - az üzleti világ "kiscserkészei" -alkalmasabbak volnának egy cég vezetésére, mint a tapasztalt öreg rókák. A felvetés
lényege mindössze annyi, hogy a technológia sokkal összetettebb módon alakítja
át a szervezetek arculatát annál, hogy csupán csak a termelékenységen
javítana.
Az éleslátó cégvezetők akkor végzik jól a dolgukat, ha meglátják
azokat a lehetőségeket, amelyeket ez a technológiák használata terén rendkívül
jártas nemzedék kínálhat a cégek számára. A digitális bennszülötteket
alábecsülő idősebb vezetők ezzel azt sugallják a rendelkezésre álló munkaerő
nemritkán legtehetségesebb tagjainak, hogy nem illeti meg őket a kellő
megbecsülés és támogatás.
A cégvezetőknek érdemes volna konzultálni a digitális bennszülöttekkel arról, ők hogyan képzelik el a fogyasztókkal való kapcsolatot. A régi
megközelítésmódok ugyanis már nem biztos, hogy hatásosnak bizonyulnak az olyan
gyorsan változó iparágakban, ahol a résztvevők többsége a számítógépes hálózat
útján történő kapcsolatteremtéshez szokott hozzá. Az új generáció tagjai az
olyan új termékek kialakításában is hasznos javaslatokkal állhatnak elő,
amelyek a lehető legközvetlenebb módon igyekeznek kielégíteni a fiatal
fogyasztók igényeit. Amennyiben véleményüket figyelembe veszik, az új digitális nemzedék fiatal dolgozói óriási tolóerőt adhatnak cégük pozitív irányú elmozdulásának és sikerének.