2004. szeptember 20. 14:38, Hétfő
A hírek szerint egy internetes biztonsággal foglalkozó cég kereste meg ajánlatával és vette fel azt a német fiatalembert, akit a Sasser vírus megírásával vádolnak.
A mindössze 18 éves Sven Jaschan ügye még le sem zárult, de a
Securepoint nevű cég közleménye szerint máris tűzfalak írására oktatják. "A fiatalember rendelkezik bizonyos előképzettséggel ezen a területen" - jelentette ki a vállalat szóvivője, amivel egyértelműen a korábban elkészített
vírusra utalt. Jaschant a Sasser ügyében bizalmas adatok manipulálásával és közüzemi szolgáltatások megzavarásával
vádolják a német hatóságok.
A Sasser május első napján
bukkant fel, és
kevesebb mint egy hét alatt vállalati hálózatok ezreit, és világszerte mintegy 18 millió számítógépet fertőzött meg. Számos vállalat kénytelen volt lekapcsolni rendszerét a világhálóról, hogy mielőbb eltávolíthassák a kártevőt. Lutz Hausmann, a Securepoint igazgatója elmondta, hogy az állásinterjú során Sven kijelentette, hogy csak
akkor ébredt rá az akció következményeire, amikor már túl késő volt.
"A fiú megérdemel egy esélyt" - jelentette ki az igazgató az újságírók kérdéseire válaszolva. A hatóságok szerint ugyanakkor a fiú bűnös, és valószínűleg ő felel egy másik hasonlóan veszélyes vírus, a
NetSky felbukkanásáért is, ami még februárban kezdte meg működését.