A Szojuz ellenfelei lesznek az új űrdíj résztvevői

A Szojuz ellenfelei lesznek az új űrdíj résztvevői

2004. november 12. 08:05, Péntek
Ha valaki Burt Rutan nyomdokaiba kíván lépni, és el szeretné hódítani a következő nagy űrtrófeát, akkor egy olyan űreszközt kell építenie, ami nem kevesebb, mint öt ember szállítását teszi lehetővé 400 kilométeres magasságba, ahol két teljes kört kell leírnia földkörüli pályán, majd ezt a tettet 60 napon belül újra meg kell ismételnie.

Míg az első repülésen elegendő csupán demonstrálni a gép öt személyt szállító képességét, a második repülésre már mindenképpen öt hús-vér embert kell felültetni a fedélzetre. És még valami: mindezt 2010 január 10-ig kell véghez vinni. A fentiek csupán némi mazsolázgatást nyújtanak az 50 millió dolláros Amerika Űrdíja elnevezésű verseny terjedelmes szabálykönyvéből, amit a nevadai Bigelow Aerospace indított el, immár hivatalosan is. Célja, akárcsak az X-díj esetében, az alacsony földkörüli pályán kivitelezett űrturizmus fejlesztése.

A versenyben induló űreszköz nem kevesebb, mint 80 százalékának kell újrahasznosíthatónak lennie, illetve képesnek kell lennie a Bigelow Aerospace felfújható űr-lakóegységeivel való összekapcsolódásra és akár hathónapnyi bedokkolt állapotú közös keringésre is. A Bigelow Aerospace által felajánlott pénzösszeg fő törekvése az orosz Szojuz űrhajó utasszállító monopóliumának megtörése. "Szeretnénk alternatívát teremteni azon kellemetlen helyzet megoldására, amibe országunk került a Szojuzok kapcsán" - mondta Robert Bigelow, a Bigelow Aerospace vezetője a Space.com-nak és a Space Newsnak adott exkluzív interjújában.


A kifejlesztendő űrrepülők célja a Bigelow gyártotta űrállomások kiszolgálása

Bigelow szerint a NASA ki van téve a Szojuzok, illetve az őket gyártó Oroszország kényének-kedvének. "Két évvel ezelőtt nyugodt voltam, mivel az oroszokkal folytatott tárgyalásaink szerint annyi Szojuzt vehettünk volna, amennyire szükségünk van. Az elmúlt két évben azonban a dolgok drámai fordulatot vettek" - mondta Bigelow. A NASA a Columbia katasztrófa óta kétségbeesetten kapaszkodik a Szojuzokba, ami oda vezetett, hogy a magánszektor képtelen megfizetni a felsrófolt árakat. A NASA-nak nincs választása, tette hozzá. "Szükségük van a Szojuzra, és ez csak rosszabbodhat az űrsiklók végleges kivonásával" - mondta Bigelow.

Végső esetben a privát cégek megpróbálhatnak fej-fej mellett ringbe szállni a NASA-val a Szojuz űrhajók megvásárlásáért, viszont egy állami és egy magán költségvetés között igen nagy különbségek vannak. "Számunkra ez kivitelezhetetlen, ezért idehaza kell szétnéznünk. Bár valószínűleg idővel a kínaiak is fel fogják ajánlani Sencsu űrhajóikat a magánszektor számára, ám jó ideig erre sem látok esélyt" - magyarázta.


A Nemzetközi Űrállomás sorsa most az orosz Szojuzoktól függ

Az amerikai fejlesztésű és gyártású ember szállítására alkalmas jármű elindítása érdekében a Bigelow Aerospace 50 milliót ajánlott fel Amerika Űrdíjába, amit kizárólag a fent említett cég, Bigelow számos vállalkozásainak egyike áll. "Reméltük hogy a NASA is részt vesz a díj kiírásában, azonban különböző okokból ez meghiúsult. Ezért az eredeti 50-50 százalékos teherviselés helyett a Bigelow Aerospace fogja viselni a teljes 50 millió dolláros ráfordítást" - mondta.

A díj - amint arról neve is árulkodik - megköveteli, hogy a nevezők az Egyesült Államokban éljenek, vagy ott üzleti érdekeltséggel rendelkezzenek. Bármely kormánytól kapott bármilyen támogatás szintén kizáró oknak számít, kivéve a kormányok által működtetett kísérleti létesítmények igénybevételét, ezt nem tiltják a szabályok. A vállalkozó szelleműek első lépésként megkapják a Bigelow Aerospace szabálykönyvét, ami részletesen, indoklásokkal együtt tartalmazza az összes szabályt és követelményt.


A Bigelow Aerospace által gyártott S-1A modell 15 méter hosszú, átmérője 7 méter. A cég elképzelései szerint ilyen felfújható szerkezetekből rakják össze az űrállomásokat

Az 50 milliós nyeremény mellett a cég fenntart egy 200 millió dolláros szerződést egy általa kiválasztott géppel történő hat repülésre. "Ez olyasvalaki is lehet, aki nem a díj győztese, esetleg később szállt be, de nekünk jobban tetszik az architektúrája, mint a győztesé" - mondta Bigelow. Amennyiben az első hat repülés sikeresnek bizonyul, a Bigelow Aerospace kész további 800 milliós szerződést aláírni 4 és fél éves időtartamú együttműködésre, ami 24 repülést jelent.


A felfújható űrállomás belseje
Az 1999 áprilisában alakult Bigelow Aerospace asztronautákat is bérelni fog, valamint az orosz Csillagvároshoz hasonlóan kiképzi "űrújoncait". Mindezt már a NASA közreműködésével kívánja elérni. A vállalkozás weboldala szerint a cég nagy szerepet kíván vállalni "az űrállomások magántulajdonlását és használatát jelenleg övező, erősen lekorlátozott környezet megváltoztatásában".

Bigelow szerint nem lesz könnyű feladat az Amerika Űrdíja szabályainak megfelelő orbitális űrhajó megépítése. "Kétségtelen hogy az elkövetkező öt esztendő mindenkinek - nekünk és a nevezőknek is - jókora kihívást jelent majd" - mondta Bigelow. Bush elnök újra választása azt jelentheti, hogy véghezviszi a Holdra és a Marsra irányuló űrtervezetét, azaz a NASA fokozatosan elszakad az alacsony földkörüli pályától. "Ez azért fontos, mert a magán szektornak soha nem volt meg a saját helye az űrben, leszámítva a műholdakat. A NASA által szabadon hagyott terület rengeteg új lehetőséget nyithat meg számunkra" - magyarázta.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások