Telefonkijelzőbe épített hangszóró

Telefonkijelzőbe épített hangszóró

2005. január 11. 08:34, Kedd
A japán vállalat által prezentált mobiltelefon különlegessége abban rejlik, hogy nem használ a hagyományos értelemben vett hangszórókat, ezt a funkciót ugyanis az eddigi modelleknél megszokott móddal ellentétben beépítették a készülék kijelzőjébe.

A mobiltechnológia területén korántsincs akkora kínálat újításokból, mint például a számítástechnikában. Az UMTS utódja, vagy a 3G voltak az elmúlt hetekben a legtöbbet hallott fogalmak, ám a fejlesztőmérnökök közben gőzerővel dolgoznak. Most teljesen egyedi készüléket mutatott be az NTT DoCoMo nevű japán mobilszolgáltató cég. A képernyő a hangokat vibráció segítségével szólaltatja meg és adja vissza. Ezeket a rezgéseket az egész kijelző továbbítja, így válik lehetővé, hogy a felhasználó egyetlen hangról sem maradjon le.


N506iS

Az N506iS típusú modell speciális kijelzőjét a brit New Transducers Limited vállalat fejlesztette ki és az NTT DoCoMO által közölt információk szerint először építették be egy mobiltelefonba. Az új technikának köszönhetően a gyártó közlése szerint minden zajt és hangot tökéletesen hallhat az egész képernyő felületén a felhasználó, éppen úgy, mintha a mobiltelefonba egy hagyományos hangszórót építettek volna be.

Azonban nem csak ebben rejlik az N506iS különlegessége és egyedisége. A TFT-kijelzőt ugyanis ellátták egy forgató- és le- és felhajtó mechanizmussal is, így bármilyen irányba el lehet forgatni 180 fokkal és lehajtható. A 104x50x24 mm méretű mobiltelefon ezenkívül rendelkezik egy 1,3 megapixel maximális felbontású digitális kamerával, valamint egy bővítőhellyel SD-memóriakártyák számára.

A Siemens a 2002-es CeBIT-en már bemutatott egy hangszórót helyettesítő eszközzel ellátott, módosított S45-ös mobiltelefont, ám a modellből azóta sem készült több és a 2 és fél év alatt az sem derült ki, hogy a vállalat tervezi-e valamikor is a sorozatgyártás beindítását.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások