Felvásárolták az Eidost, Bono az új tulaj

Felvásárolták az Eidost, Bono az új tulaj

2005. március 22. 13:53, Kedd
A Reuters mai híre szerint elkelt az Eidos, konkrétan az az Elevation Partners vásárolta fel, amelynek igazgatótanácsában Bono, a U2 frontembere tevékenykedik. A potenciális vásárlók között korábban még az Ubisoft neve is felmerült.

Mindössze egy nappal azután, hogy a Daily Telegraph arról tájékoztatott, miszerint az SCi Entertainment is a komoly vásárlók között van, a Reuters mai híre szerint elkelt az Eidos. Konkrétan az Elevation Partners vásárolta fel, amelynek igazgatótanácsában Bono tevékenykedik, valamint John Riccitiello, aki az Electronic Arts elnöke volt sokáig, vagy Fred Anderson, aki az Apple pénzügyi vezetője volt.

Az Eidos 71 millió angol fontért, azaz mintegy 135 millió dollárért talált új gazdára. Még épp időben, hiszen a cég legnagyobb hitelezője, az enyhén patinás Royal Bank of Scotland március 25-i határidőt szabott a helyzet rendezésére. A türelmetlenségre az adhat okot, hogy az Eidos az elmúlt pénzügyi félévet 26,5 milliós üzemi veszteséggel zárta, persze angol fontban.


A vállalat sikeres játékai sokadik folytatásaiból próbált megélni

Az Eidos esete kiváló tanulsággal szolgál a játékszoftverek piacának többi szereplői számára is. Tipikus példája annak, hogy hogyan lehet tönkretenni valamit, ha egy cég kizárólag a profit mennyiségét nézi és megfeledkezik saját vásárlóinak elégedettségéről. A híresen pénzéhes cég évek alatt gyakorlatilag tönkretette a Tomb Raider sorozatot. Ezen a mozifilmek jogainak eladása sem segített, Angelina Jolie legutóbb úgy nyilatkozott, akkor sem játszana még egyszer egy Tomb Raider filmben, ha megtízszereznék a gázsiját.

A Hitman egymagában nem tudta a veszteségeket pótolni, és Warren Spector - aki a játékipar egyébként egyik legzseniálisabb résztvevője - szintén nem hozta a várt bevételt sem a Thief, sem a Deus Ex sorozattal. (Warren egyébként annál a Steve Jacksonnál kezdett a papíralapú játékok világában, akinek könyvben megjelent szerepjátékai Magyarországon is sikeresek voltak, a Kaland-Játék-Kockázat sorozatban.)

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások