Valós a kiberterrorizmus veszélye?

Valós a kiberterrorizmus veszélye?

2005. március 31. 02:34, Csütörtök
A titkosszolgálatok egyre inkább tartanak attól, hogy az al-Kaida vagy más iszlám terrorszervezetek esetleg támadásokat intézhetnek a nyugati számítógépes hálózatok ellen.


David Omand
A brit terrorellenes erők vezetője, David Omand az MI5 brit titkosszolgálat egy szakmai információs rendezvényén Londonban kijelentette, hogy "konkrétan tartanak attól, miszerint az Al-Kaida valamikor a jövőben megtámadja a világhálót". A vezető nem csak vaktában riogatott, bizonyítékul elmondta, hogy a nemrég letartóztatott iszlám terroristák olyan technikai képességek birtokában vannak, amelyek lehetővé teszik a számukra az internet megtámadását. Omand szerint valami készül a háttérben és a terroristák gőzerővel azon dolgoznak, hogy minél jobban tökéletesítsék technikai képességeiket.

Német titkosszolgálati körök megerősítették a britek információit. Mint azt a Német Szövetségi Hírszolgálat (BND) egyik munkatársa a ddp hírügyökségnek elmondta, egy kibertámadás világszerte beláthatatlan következményekkel járna az elektronikus infrastruktúrára nézve. A nyilatkozó szakember szerint a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után egyre több jel mutat arra, hogy az al-Kaida és más terrorszervezetek tagjai teljesen új támadási módszereket dolgoznak ki.

Állítása szerint a nemzetközi hálózatokból érkező globális támadásokkal a terroristák képesek lennének az energiaellátást, a telekommunikációt, a közlekedési rendszereket, ezen belül is főleg a vasúti és a légiközlekedést megbénítani. Ezek az akciók ugyanígy irányulhatnak a kormányzati hivatalok, a katonai objektumok, a rendőrségi és más (mentő, tűzoltó stb.) szervek intézményei ellen is. A megbízhatóan működő információs-technika tehát mára létfontosságúvá vált.


Nemcsak a tornyok, a biztonság is odaveszett

Otto Schily német belügyminiszter korábban már kijelentette, hogy a nyugati világnak számolnia kell számítógépes támadásokkal is. Nem véletlen, hogy az ikertornyok leomlása után a világ legtöbb országában, így Németországban is az egyik leginkább fejlesztett terület az informatikai biztonság lett. A kutatásokban élen jár a Bonnban található német Szövetségi Információtechnikai Biztonsági Hivatal (BSI). A német miniszter bár összességében elégedett hazája helyzetével, élesen kritizálta azokat a német vállalatokat, amelyek továbbra sem hajlandóak eleget áldozni a biztonságra. Véleménye szerint sok cégnél képzetlenek a munkatársak, a hardver- és szoftverpark is elavult, vagy korszerűsítésre, illetve frissítésre szorul.

A német szakemberek azonban korántsem osztják egyöntetűen Schily optimizmusát. Frankfurt am Mainban található egy internetes csomópont, itt találkoznak számos internetszolgáltató vonalai. Ez tehát nemcsak a német, de az európai hálózatnak is az egyik legneuralgikusabb pontja.

Az Egyesült Államokban különösen nagy hangsúlyt fek­tet­nek az internetes biztonságra. A Washingtonban található belbiztonsági minisz­térium a számítógépes vírusokról és más kártevőkről szóló információkat tartalmazó ingyenes tájékoztatóval próbál meg segíteni az amerikai felhasz­nálók­nak. Ezenkívül bárki segítséget kap számító­gé­pének haté­kony inter­netes és vírus­védel­mének kiépítésében is.

Howard Schmidt amerikai számítógépes biztonsági szakértő szerint sajnos sokan még mindig nem hiszik el, hogy valaha is támadás érheti őket vagy akár az internetet. Pedig a valóság ehelyett az, hogy ha terroristák átvennék az ellenőrzést egy adott számítógépes rendszer fölött, képessé válnának akár a duzzasztógátak zsilipjeinek a megnyitására is. Egy ilyen akció pedig ugyanolyan, ha nem rosszabb következményekkel járna, mint a szeptember 11-ei merényletek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások