Elhunyt II. János Pál pápa

Elhunyt II. János Pál pápa

2005. április 3. 10:08, Vasárnap


Szombat este 9 óra 37 perckor véget ért a történelem egyik leghosszabb pápasága. II. János Pál távozását magán lakosztályának ablakaiban a fények kigyulladása jelezte, ami után nem sokkal Camillo Ruini bíboros bejelentette a halálhírt.

"Szeretett pápánk megtért Atyja házába" - intézte szavait Riuni a Szent Péter téren összegyűlt hatalmas tömeghez, ahol a néma csend pillanatai után a tisztelet jeleként hosszú taps és a harangok hangja fogadta a bejelentést. A pápa állapota kedden fordult válságossá miután egy húgyúti fertőzés után szeptikus sokkot és szívrohamot kapott. II. János Pál állapotának súlyossága egyértelműen érezhető volt, amikor a mindig optimista vatikáni szóvivő, Joaquin Navarro-Valls - aki maga is orvos - a péntek reggeli sajtótájékoztatón szinte könnyeivel küzdött.

A pápa utolsó napjait imádkozással töltötte, valamint részleteket olvastak fel neki a bibliából. Péntek délután utolsó intézkedéseként még kinevezett 12 új püspököt.Állapota péntek este vált visszafordíthatatlanná, amikor légzése felszínessé vált, miközben az orvosok szívelégtelenséget állapítottak meg. Szombat reggel Navarro-Valls már arról számolt be, hogy a pápa időnként elveszti eszméletét, később János Pálnál magas láz alakult ki, halálának hírét 22 óra körül jelentették be.

"A Szent Atya ma este 9 óra 37 perckor magánlakosztályában elhunyt" - adta közre egy rövid vatikáni nyilatkozat, hozzátéve, hogy megkezdődtek a halál utáni procedúrák. A pápa utolsó szavait a fiatalokhoz intézte, akik két napon át nevét kántálva a Szent Péter téren imádkoztak felépüléséért. "Kerestelek benneteket, és most eljöttetek hozzám. Köszönet érte" - hangzottak elcsukló szavai péntek este.


A világ 1 milliárd katolikusának szellemi vezetője utolsó napjait torkában egy légzést megkönnyítő csővel töltötte, míg táplálását egy orrszondával végezték. A mesterséges táplálás az izomzatot korlátozó Parkinson-kór okozta nyelési nehézségek következtében vált szükségessé. A pápa közel egy évtizede szenved a gyógyíthatatlan betegségben. Haláltusája drámai húsvét vasárnapi megjelenésével vált egyértelművé, amikor lakosztálya ablakából próbált szavakat intézni a hívőkhöz, sikertelenül.

Február 1-jén szállították először kórházba influenzás tünetekkel, majd 24-én a Gemelli klinikára szállították, ahol gégemetszést hajtottak végre rajta. Az elmúlt években kilenc operáción esett át és 1981-ben túlélt egy merényletet.

Az 1920. május 18-án a lengyelországi Wadowice városában egy nyugalmazott katonatiszt és szabó, valamint egy tanárnő második gyermekeként napvilágot látott Karol Wojtyla II. János Pál néven, 26 évi szolgálattal a római katolikus egyház harmadik leghosszabban hivatalban levő pápájaként vonul be a történelembe. A 16. századi VI. Adrián után ő volt az első nem olasz pápa. A Wojtyla család tagjai hithű katolikusok voltak, azonban nem osztották a lengyelek többségének antiszemita nézeteit. II. János Pál volt az első, aki ellátogatott egy zsinagógába és az auschwitzi holokauszt áldozatainak emlékművéhez, véget vetve a katolikusok és a zsidók elidegenedésének.


Iskolásként kitűnő tanuló és sportoló volt, gyermekkorát azonban beárnyékolta édesanyja és bátyja halála, előbbit 9 éves korában, utóbbit 12 évesként vesztette el. Egy gyermekkori barátja szerint az élet hamar megkeményítette, nem voltak rá jellemző a fiatalok könnyelműségei. Apjával egy egyszerű egyszobás lakásban éltek a templom mögött, az édesapa fia felnevelésének szentelte magát. Karol Wojtyla korai éveinek kedvtelései a vallás mellett a költészet és a színház volt.

Miután 1938-ban elvégezte a középiskolát, apjával Krakkóba költöztek, ahol egyetemi évei alatt irodalmat és filozófiát tanult. Ezidőben alakított egy színjátszó csoportot is, olyan darabokat írva és adva elő, ami rendszerint a zsarnoksággal foglalkozott. Barátai szerint heves és tehetséges színész volt. Lengyelország német megszállása után elmenekült a deportálás és a bebörtönözés elől, 1940 végén egy kőfejtőben vállalt munkát. Néhány hónappal később, 1941 februárjában 61 éves édesapja is elhunyt, nem teljesült vágya, hogy fiát papként láthassa.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások