Intel processzorokat használna az Apple?

Intel processzorokat használna az Apple?

2005. május 24. 01:14, Kedd
Az amerikai sajtóban megjelent hír szerint az Apple jó ideje tárgyalásokat folytat az Intel vezetésével, amelynek célja, hogy a világ első számú processzorgyártójának termékei kerüljenek a Macintosh számítógépekbe.

A tárgyalásokról a The Wall Street Journal hétfői kiadása számolt be, hangsúlyozva, hogy a felek hamarosan megegyeznek, és már a közeljövőben döntés születhet az Intel processzorainak felhasználásáról. Az újság két vállalati vezetőre hivatkozott cikkében, akik egybehangzóan állították a tárgyalások megindulását, illetve a közeli megegyezés lehetőségét. A beszámolót ennek ellenére nem vehetjük biztosra, hiszen könnyen lehet, hogy az állítólagos tárgyalások végül mégis zátonyra futnak, illetve előfordulhat, hogy az egész csak ügyes fogás az Apple részéről, hogy engedményt csikarjon ki jelenlegi szállítójától, az IBM-től.


A vállalat természetesen nem erősítette meg a hír valódiságát, és az Intel szóvivője sem volt hajlandó nyilatkozni az ügyben. Az Apple részéről az újságírók ismételt érdeklődésére az a válasz érkezett, hogy a hír megalapozatlan, sőt, egyenesen spekuláció. A tisztázatlan részletek ellenére a hír óriási érdeklődést váltott ki a felhasználók és a vállalatok körében egyaránt. Ez nem véletlen, hiszen - bár az Apple részesedése a PC piacon nem túl jelentős - egy esetleges megegyezés alapjában változtatná meg a vállalat helyzetét. Nem beszélve azon felhasználókról, akik korábban kifejezetten a szembetűnő különbségek, illetve a Macintosh platform - vélt vagy valós - előnyei miatt váltottak.

Egy ilyen megegyezés azt eredményezné, hogy jelentős mértékben kibővülne a Macintosh számítógépek szoftveres támogatottsága, az Apple viszont éppen azon fanatikusokat veszítené el, akik nem látnának szívesen egy olyan hardverváltoztatást, amely a hagyományos PC-khez közelítené a platformot. A helyzetet Richard Doherty, az Envisioneering fejlesztési részlegének igazgatója jellemezte találóan, aki a Reuters-nek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy ez a lépés olyan, mintha a Ferrari a BMW-től venné a motort saját autóiba.

Azt egyelőre nem tudhatjuk, hogy mennyiben adhatunk hitelt a The Wall Street Journal cikkének, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy néhány évvel ezelőtt éppen az AMD, az Intel legnagyobb riválisáról röppent fel a hír, hogy az Apple partnere lesz, de a hírből - mint oly sok más "megbízható" értesülésből - végül nem lett semmi.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások