Immár hivatalos: Intel processzorok kerülnek az Apple gépeibe

Immár hivatalos: Intel processzorok kerülnek az Apple gépeibe

2005. június 7. 00:15, Kedd
Amint az várható volt, az Apple elnöke hivatalosan is elismerte, hogy a vállalat a következő évtől kezdve az IBM az Intel processzoraira építi saját konfigurációit, és 2007-re befejezi az átállást.

Steve Jobs a San Franciscóban megrendezett Worldwide Developer Conference nevű rendezvényen jelentette be szándékát, amely hagyományosan az új Apple termékek bemutatójaként szolgál. A vállalat vezetője nem kis meglepetéssel szolgált a résztvevők számára, amikor elárulta, hogy a Mac OS X operációs rendszert kezdettől fogva PPC és x86 vonalon egyaránt fejlesztették, így az átállás nem okoz különösebb gondot a vállalatnak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

"A Mac OS X tulajdonképpen kettős életet élt az utóbbi öt évben" - jelentette ki Jobs a meglepett hallgatóság előtt, és a bejelentést egy rögtönzött demonstrációval támasztotta alá, amelynek keretében Intel alapú számítógépen futtatták az operációs rendszert. Az egykori "forradalmár" érdekes gondolatmenettel indokolta döntését: "Célunk, hogy a lehető legjobb számítógépeket szállítsuk vásárlóinknak, és a gyártók közül kétségkívül az Intel útiterve a legmeggyőzőbb. Tíz év telt el a PowerPC platformra történt átállás óta, és most úgy gondoljuk, hogy a lehetséges partnerek közül az Intel bizonyul a legjobb választásnak az elkövetkezendő tíz évre" - tette hozzá Jobs.

Az Apple a több mint 3800 résztvevő fejlesztő előtt először mutatta be a sikeres piaci fogadtatást élvező Mac OS X Tiger operációs rendszert Intel-alapú Mac munkaállomáson, Steve Jobs elnök-igazgató megnyitóbeszéde alatt. A vállalat fejlesztői programjának résztvevői számára megkezdi egy fejlesztői csomag terjesztését is, mely lehetővé teszi a szoftverek adaptálását az új, Intel-alapú Mac architektúrára is.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A lépés természetesen kedvező fogadtatásban részesült a processzorgyártó részéről, és Paul Otellini, az Intel elnöke sietett kifejezni izgatottságát. "Izgalommal tölt el minket, hogy az innovációban vezető szerepet betöltő cég ezentúl a vásárlónk lesz. Az Apple jelen volt a PC-piac kialakulásánál, és hosszú éveken keresztül új és érdekes ötletekkel adott újabb lökést az újításoknak" - jelentette ki Otellini. A fejlesztők mától megrendelhetik az átállást megkönnyítő Developer Transition Kit csomagot, és az Intel még ebben az évben kiadja az Apple hardver architektúrához hangolva fejlesztőeszközeinek új változatait, így a C/C++ és Fortran fordítókat, a matematikai könyvtárakat és az integrált teljesítmény-optimalizáló modulokat.

A lépés a Microsoft és az Adobe részéről is pozitív fogadtatásra talált. "A Microsoft Office új változatainak kiadását tervezzük a Mac platformra, mely már támogatni fogja a PowerPC és az Intel architektúrákra épülő Mac modelleket is" - mondta Roz Ho, a Microsoft Macintosh üzletágának vezetője. "Szoros kapcsolatban állunk az Apple céggel, és együttműködésünket tovább erősítjük újabb kiemelkedő szoftverek fejlesztésére ezen a remek platformon." Bruce Chizen, az Adobe igazgatója hasonlóan nyilatkozott: "úgy gondoljuk, ez egy igazán előrelátó lépés volt az Apple részéről, és tervezzük a Creative Suite új változatának bemutatását, mely egyaránt működik majd a PowerPC és Intel processzorokkal épített Mac gépeken is".

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Apple döntése - amely a korábbi híreszteléseknek köszönhetően már nem különösebben meglepő - mindenképpen érdekes, hiszen két évtizedes különállás után éppen akkor váltanak az Intel chipekre, amikor a processzorgyártó érezhető nehézségekkel küzd, és a legújabb asztali fejlesztések terén némi lemaradásban van örök riválisához, az AMD-hez képest. Példa erre az új ikermagos processzorok körüli küzdelem: az első tesztek bebizonyították, hogy az AMD chipjei alacsonyabb fogyasztás és hőtermelés mellett nagyobb teljesítményt nyújtanak, és egyedüli hátrányuk a magas ár, amely azonban idővel mérséklődik majd.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Természetesen az x86 platformra történő váltás nem zárja ki az AMD processzorok felhasználásának lehetőségét, de erről egyelőre hallgat az Apple, és nem lehet tudni, vajon folynak-e tárgyalások a konkurens termékek alkalmazásáról. Igaz, a Mac OS körüli titkolózás után már egyáltalán nem lenne meglepő, ha egyszer csak kiderülne, hogy az Intel mellett az AMD is esélyes a partnerségre.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások