Demszky digitalizálná a fővárost

Demszky digitalizálná a fővárost

2005. június 13. 16:09, Hétfő
Az infokommunikációs eszközök és az elektronikus szolgáltatások széles körű elterjesztésére kötött megállapodást a főváros valamint az Informatikai és Hírközlési Minisztérium - közölte Demszky Gábor főpolgármester budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter szerint az információs társadalom fejlesztése az egyik legfontosabb motorja versenyképességnek és a társadalmi jólétnek. Elmondásuk szerint a tárca és a főváros együttműködése azt célozza, hogy a nemzeti fejlesztési terv második részében fontos, jelentős forrásokkal finanszírozandó fejezetként jelenjen meg a digitális alapú városüzemeltetés és a papír nélküli eKözigazgatás megvalósítása.

Az együttműködés részeként hamarosan kialakítják Budapest egységes digitális térképét is, ami megkönnyíti a közműfelújításokat és a tájékozódást. A megállapodás keretében a fejlesztések koordinálásra a felek létrehozzák a fővárosi infopolitikai testületet. A testület munkájában az IHM, a főváros, a szolgáltatók és a civil szervezetek képviselői vesznek részt.


Demszky közlése szerint megalakítják a Fővárosi Infopolitikai Testületet. Ennek a grémiumnak a célja az elektronikus szolgáltatások bővítése és minőségük javítása, résztvevői pedig a legjelentősebb távközlési szolgáltatók, az elektronikus szolgáltatók valamint a fővárosi üzleti, turisztikai és civil szféra képviselői lesznek. A tanácskozó testület feladata Budapest informatikai jövőképének kialakítása, az infopolitikai stratégia meghatározása, majd ennek alapján közös projektekre történő javaslattétel, valamint a piaci és közösségi érdekeket egyaránt szolgáló fejlesztések elindítása lesz a Budapesten élők és dolgozók kényelmének érdekében, említette Demszky Gábor.

Kérdésekre válaszolva Kovács Kálmán elmondta, hogy jelenleg 98 eMagyarország-pont van Budapesten, ám ezek számát 131-re növelik. A fővárosban jelenleg 300 vezeték nélküli pont van, amelyek közül 86 ingyenes használatú. Az együttműködés során megvalósuló fejlesztések nyomán az egész városban lehet vezeték nélkül ingyen internetezni, ennek magvalósulását Kovács Kálmán mintegy 3 évre tette, de elképzelhetőnek tartotta rövidebb idejű kiépítést is. A miniszter az együttműködésen alapuló program teljes költségvetését nem határozta meg.
Hozzátette: versenyezni kell a forrásokért, s azért is kötötték a megállapodást, hogy ebben sikeresek legyenek. Kifejtette, hogy a minisztérium a közeljövőben közvetlenül 100 millió forintot költ a vezeték nélküli internetelérés megvalósulására.

A főpolgármester közölte, hogy kibővítik a városi internetezési lehetőségeket. A fővárosi internet egy évtizeden belül olyan alapszolgáltatás lesz, mint a közúthálózat, a metró, a posta, a kávéház, az újságosstand vagy a taxi. A főváros frekventált helyein mindenütt vezeték nélküli internet-elérést akarnak biztosítani. Első lépésben kidolgozzák ennek feltételeit, tárgyalásokat kezdeményeznek a már működő vezeték nélküli elérési pontok üzemeltetőivel korlátozott tartalmú, ingyenes szolgáltatások kialakítása érdekében és megkezdik a kijelölt helyekre hotspotok, úgynevezett eMagyarország-foltok telepítését - közölte Demszky.

Az eseményen a főváros képviselői elmondták: a nemzetközi tapasztalatok szerint a szolgáltatók ingatlanokért és szolgalmi jogokért cserébe nyújtják ingyen az internetszolgáltatást.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások