Véres játékok, nemtörődöm szülők

Véres játékok, nemtörődöm szülők

2005. június 23. 01:07, Csütörtök
Egy amerikai szenátor hadjáratot indított egy új videojáték ellen, amely betekintést enged egy bűnbanda mindennapjaiba.

A játékban vadászhatunk a rendőrőkre is, ezért Charles Schumer New York állam demokrata szenátora a 25 to Life című szoftvert minden idők legmocskosabb játékának minősítette, és lebeszélt mindenkit a játék forgalmazásától és megvásárlásáról - jelentette a Reuters. A játék címe a kiadható börtönbüntetés hosszára utál (25 évtől életfogytiglanig).

Kezdéskor válaszhatunk, hogy a törvény mellett vagy ellen, a rendőrség kötelékében vagy egy banda tagjaként kerüljünk őrült hajszába a városi környezetben. Amennyiben ez utóbbit választjuk, akár civileket is használhatunk élő pajzsként, rendőrként pedig különleges egységeket, illetve fegyvereket vethetünk be. A játékot kifejlesztő Eidos - melyet nemrég a SCi Entertainment megvásárolt - nem kívánta kommentálni az esetet.


Úgy tűnik azonban, hogy ez a probléma pont azokat nem foglalkoztatja igazán, akiknek a leginkább módjukban állna tenni a jelenség ellen. A BBC News oldalán közzétett, a brit játékipar által készített felmérés szerint ugyanis a legtöbb szülő megengedi gyermekének, hogy korhatáros játékokkal játsszon, még akkor is, ha tisztában van a játék műfajával. "A szülők többsége úgy véli, gyermeke már elég érett ahhoz, hogy a játék ne befolyásolja őt" - nyilatkozta a svájci Modulum piackutató cég elemzője, Jurgen Freund.

Igencsak nagy vihart kavart az eset, amikor egy tizennégy éves fiú haláláért a szülők a Manhunt című játékot tették felelőssé. A rendőrségi nyomozás ugyan megállapította a játék ártatlanságát, de az ügy újra felzaklatta a kedélyeket a véres játékok ügyében. Annak idején a konzolos, PC-re csak nemrég megjelent Grand Theft Auto: San Andreas is nagy port vert föl, sokan bírálták véres jelenetei miatt, ugyanis a játékosoknak többek között lehetőségük volt, arra, hogy gyalogosokat üssenek el, utcalányokat vagy rendőröket gyilkoljanak. A konzolos változat után persze a PC verzió is bestseller lett.


Tehát úgylátszik, a véres játékok az ipar igazi aranytojást tojó tyúkjai, , melyek csak az Egyesült Államokban évente 10 milliárd dolláros, a hollywoodi mozikéval vetekedő bevételt jelentenek. A kereskedők és a konzolgyártók óvatosan fogalmaznak, amikor ez a téma előkerül. "Az Xbox a játékosok széles táborát vonzza, és mint minden szórakozási formában, itt sem minden játék való mindenkinek" - fejtette ki a hét elején a Microsft Xbox-játékosait felügyelő részleg szóvivője. A Sony nem nyilatkozott az ügyben.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások