Elődjénél is olcsóbb lesz a DDR2

Elődjénél is olcsóbb lesz a DDR2

2005. július 2. 19:08, Szombat
Piaci megfigyelők a második generációs DDR memóriák árainak jelentős csökkenésére számítanak, amely azonban nem a szabvány elterjedésének, hanem a népszerű előd növekvő forgalmának köszönhető.

Az X-bit Labs cikke a DRAMeXchange adataira hivatkozva jósol jelentős árcsökkenést, amely hosszú idő után végre valóban beindíthatja a DDR2 memóriák elterjedését. A világpiaci árak ugyanis meglehetősen csekély eltérést mutatnak a két típus között, amely különösen a 256, illetve az 512 MB-os példányoknál érzékelhető. Szakértők szerint ez lassan oda vezethet, hogy a DDR2 nemcsak behozza árban elődjét, hanem idővel akár olcsóbbá is válhat.

Érdekes módon azonban ez az árcsökkenés nem a DDR2 terjedése és növekvő forgalma miatt következhet be, hanem éppen az előd népszerűsége miatt, ugyanis a tavasz utolsó hónapjában, iiletve a nyár elején bekövetkezett áresésnek köszönhetően meglehetősen fellendült az 512 MB-os DDR400 memóriák forgalma, és a nyomott árak miatt ez valószínűleg az elkövetkezendő hónapokban is megfigyelhető lesz.

A piac helyzetéről azonban már több különböző, olykor egymásnak ellentmondó tanulmány is napvilágot látott, így korántsem ilyen egyértelmű a helyzet. A JP Morgan például március végén a túlkínálat további súlyosbodására, illetve az ebből bekövetkező újabb árcsökkenésre hívta fel a figyelmet, míg a német Infineon június elején már az árak stabilizálódását, sőt, csekély emelkedését jósolta.

A JP Morgan által feltételezett áresés nagyjából be is következett, és - ahogy azt az elmúlt években megszokhattuk - a nyár elejére jelentős mértékben zuhantak a memóriaárak. Ez a folyamat szerencsére itthon is érzékelhető volt, és amíg az év elején nagyjából 20 ezer forintba került egy 512 MB-os DDR400 (PC-3200) modul, most már csak ennek felét, sőt, néhol még ennyit sem kell kiadnunk.

A hazai boltokban - már ahol egyáltalán kaphatók - áraikat tekintve a DDR2 modulok sem térnek el jelentős mértékben az elődöktől. A kivételt inkább az SDRAM modulok jelentik, amelyekből - amint arról a tajvani DigiTimes cikke beszámol - már egyes gyártók is igyekeznek nagyobb készleteket felhalmozni, mert tartanak a hiánytól, illetve az újabb áremelkedésekől.

Az új szabvány elterjedésében azonban kétségkívül a processzorgyártóké a legfontosabb szerep, és míg az Intel már most is kínál DDR2-kompatibilis alaplapokat, az AMD ezt csak a következő évben tervezi. Nem is csodálkozhatunk a gyártó késlekedésén, hiszen már küszöbön áll a DDR3 bemutatkozása, amely a Samsung és az Infineon szerint 2007-ben, tehát alig két év múlva lesz piacképes. A második generációnak tehát nem sok ideje lesz a kibontakozásra, és egyáltalán nem lenne meglepő, ha ez teljességgel elmaradna, és a vásárlók nagy része a DDR után rögtön a DDR3 mellett döntene.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások