2005. július 4. 17:50, Hétfő
A brit rabok oktatásával foglalkozó szervezet, a Forum on Prisoner Education
(FPE) legfrissebb jelentése szerint kötelező lenne a börtönökben a
korlátozásmentes internet elérhetővé tétele.
2004 decemberében kezdték az angol és a walesi börtönöket érintő felmérésüket.
A kutatás során minden börtönben interjút készítettek az igazgatóval,
biztonsági főnökkel, oktatási felügyelővel és természetesen magukkal a
rabokkal is, mélyinterjú és fókuszcsoport formájában egyaránt.
A kutatás eredménye egyértelmű: minden szereplő és érv amellett szól, hogy
biztosítsák a korlátozásmentes internetelérést a rabok számára. Ennek a
lépésnek nagyon fontos szerepe van nem csak a rabok oktatásának terén, de a
társadalomba való reintegrációjuk esetében is. A tanulmány szerzői hasonló
megoldást javasolnak, mint amilyen Svájcban működik, és a legjobb példák
között kiemelik Dánia mellett Magyarországot is, ahol információik szerint már
négy éve megoldott ez a kérdés.
"Valami nagy baj lehet börtöneinkkel, hogyha olyan országokban, mint
Magyarország, Görögország vagy Oroszország ezt a kérdést már kielégítően
megoldották, míg nálunk még semmilyen lépés nem történt az ügyben." - írja
némileg pejoratívan Steve Taylor, a Forum on Prisoner Education igazgatója.
A jelentésre a kormány e hónap elején egy terjedelmes dokumentumban válaszolt
is, ez a válasz a szervezet honlapjáról teljes terjedelmében letölthető és
olvasható. A válasz hangvétele korrekt, általánosságban támogatja és üdvözli
az indítványt.