A pénzszerzés volt a célja a Zotob készítőjének

A pénzszerzés volt a célja a Zotob készítőjének

2005. augusztus 30. 19:40, Kedd
Az F-Secure biztonsági cég internetes naplójában kitér arra, hogy Diabl0 és Coder egyaránt tagjai voltak az úgynevezett 0x90-es csoportoknak és hogy a két fiú nemcsak a Zotob vírus, de több Mytob-változat megalkotásáért is felelőssé tehető.

Egyre újabb részletek derülnek ki a világot végigfertőző Zotob vírus írójáról. Mint ismeretes, a Zotob vírust a világra rászabadító 18 éves Farid Essebar Oroszországban született, de Marokkóban élt és a nickneve Diabl0 volt. Később eladta "termékeit" egy 21 éves Coder nicknevű török fiatalnak, Atilla Ekicinek. A két fiút a napokban tartóztatták le a hatóságok.

A marokkói fiatalember saját bevallása szerint a kártevőknek köszönhetően számtalan számítógépet kerített hatalmába, amelyekből aztán később úgynevezett botnet-hálózatokat hozott létre. Diabl0 nem volt magányos farkas, hanem több csoporttal, így például egy Blackcarder nevű társasággal is kapcsolatban állt. A marokkói nyomozóhatóságok ugyanakkor azt gyanítják, hogy Essebar a kártevők készítéséből, később ezek értékesítéséből akart először csak biztos megélhetésre, majd idővel egy kisebb vagyonra szert tenni.

Ezt a feltevést támasztja alá, hogy Diabl0 kapcsolatban állt egy online hitelkártya-csalásokra speci­ali­zá­ló­dott bűnbandával is, ezenkívül egyre több a bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a marokkói fiatalember a Zotob és a Mytob által megfertőzött számítógépeken egy olyan eszköztárat helyezett el, amely időről időre reklámokat játszott be. Az ebből a reklámtevékenységből befolyó összegek szintén Diabl0 folyószámláját gyarapították.

Nem volt tehát sem szó virtusról vagy bizonyítási vágyról - ami gyakran jellemzi a víruskészítőket. Nem büszkeség vagy a magyar Zafi víruscsalád esetében tapasztalható hazafiasság vezette Diabl0 tetteit, hanem csak pénzt akart keresni, sok pénzt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások