A Samsung elkészült a GDDR4 chipekkel

A Samsung elkészült a GDDR4 chipekkel

2005. október 28. 08:40, Péntek
A dél-koreai gyártó bejelentette, hogy már leszállította a következő generáció első tesztpéldányait - a GDDR4-től a sebesség javulását és a késleltetés nagyarányú csökkenését várják, legkorábban 2006 közepén.

A világ első számú memóriagyártójaként nyilvántartott Samsung közleményben jelentette be a fejlesztés eredményét. Ebből kiderül, hogy a negyedik generáció első példányai 256 megabitesek és 2,5 Gbps-os adatátviteli sebességet nyújtanak. Ez jelentős előrelépést jelent, mivel a késleltetések miatt a jelenleg használatos csúcsmodellek is "csak" 1,6 Gbps-ig jutottak. A gyártó azt reméli, hogy a vadonatúj technológiák segítségével nagymértékben csökkenteni tudják a késleltetést, növelve ezzel a sebességet.

Egészen pontosan két új technológiáról van szó, amelyek a keresztségben a DBI (Data Bus Inversion) és Multi-Preamble nevet kapták. A Samsung természetesen semmilyen részletet nem árult el két csodafegyveréről, mindössze annyit közöltek, hogy saját adataik szerint a kereskedelmi forgalomban kapható termékekhez képest 56 százalékkal javult az átviteli sebesség.

Már tavaly májusban hírt adtunk arról, hogy megindultak a negyedik generáció kifejlesztésére irányuló munkálatok. A Samsung Electronics akkor úgy vélte, hogy a mostani GDDR3 memóriák vége 2 GHz körül lesz, míg a következő generációval már akár 2,8 GHz effektív órajelet is elérhetnek. Ez utóbbi megvalósulni látszik, hiszen az említett 2,5 Gbps-os adat csak a kezdeti sebességet jelöli, amit reményeik szerint még az év vége előtt 2,8 Gbps-ig növelhetnek. A szabvány méltó fogadására az ATI is felkészült, hiszen a korábbi ígéretnek megfelelően az R520 memóriavezérlője a jelenlegi memóriatípusok mellett GDDR4-gyel is kompatibilis.

A Samsung még egy komoly előnyt emleget az új fejlesztéssel kapcsolatban, ez pedig nem más, mint a kompatibilitás. A GDDR4 ugyanis közvetlen leszármazottja a harmadik generációnak, és mint ilyen, nem okoz majd nagy fejtörést a memóriagyártóknak az átállásnál. Terveik szerint az első példányok a következő év második felében jelennek majd meg a boltokban, míg a továbbfejlesztett, megnövelt órajelű változatok 2006 vége felé jelennek meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások