Interjú Kürti Sándorral: a Kürt Rt. a jövőbe tekint

SG: Térjünk át egy kicsit olyan témákra, ami nem konkrétan a szakmához kötődik, itt inkább magánvéleményére is kíváncsi lennék, olyan kérdésekben melyek a magyar társadalmat meghatározzák manapság. Az első kérdés az lenne, hogy hogyan lehetne megreformálni a magyar oktatást és a magyar informatikai oktatást. Az Egyesült Államokban bizonyos helyeken már általános iskolákban laptopot adnak tankönyv helyett, az egyetemisták pedig meg sem mozdulnak laptop és vezetéknélküli internet nélkül. Hogyan lehetne fejleszteni hazánkban?

Kürti Sándor: Én nem vagyok oktatástechnológus, csak a gyerekeimen keresztül látom ezt a világot. Például az USA-beli egyetemeknek nem válik hátrányukra, hogy ott a campusok drót nélküli hálózatokkal működnek és a diákok az egyetem teljes szervizét megkapják elektronikusan az étkezésen és a szálláson kívül, persze azt is hogy hol és hogyan tudnak aludni és enni. Egy olyan információs társadalomnak a tagjai, ahol mindez beégődik, és egy valós világban élnek, amire mi azt mondjuk, hogy virtuális. Ezeknek a gyerekeknek a gondolkodása nagyon sokban más, ami egyben versenyelőnyt, ráadásul gazdasági versenyelőnyt jelent. Gyorsabban gondolkodnak, gyorsabban találnak mindenre megoldást, mert a rendszerükben sok a tartalom, amit tudnak szűrni. Sőt, nem hogy elidegenednek, hanem nagyon sok networknek vállnak a tagjaivá és megtanulják, hogyan tudják egymást segíteni.


Hálózatok szempontjából nálunk eljutottunk addig, hogy minden gyereknek van egy saját egyeteme, mert nincsenek évfolyamok, tankörök, csak kreditek és mindenki egyedi utat tesz meg. Nincs összedolgozás, és ez óriási veszteség, mert az egyetemek individuumokat képeznek, az iparágnak pedig nincs szüksége erre, hanem csapatjátékosok kellenek. Nálunk kikerül az egyetemről olyan ember, aki sosem játszott csapatjátékot. A szakmailag okos emberek nagyon frusztráltak lesznek, hogy nem tudnak beilleszkedni, sőt olyanok fognak beilleszkedni, akik nem olyan képzettek. A szakmát még bele lehet verni valakinek a fejébe, de a szocializációt nem. Ezekben a rendszerekben nincs benne a lojalitás. "Senkit nem szeretek, mindenki hülye, egyes egyedül én vagyok okos". Ezt a vállalatok pedig lemérik azonnal, mert a munkavállalónak mindig a cég értékeit kell erősíteni és nem bajt okozni, és elküldeni mindenkit a francba.

Technológiailag nincs semmi gond, az rendben van. Okos oktatók, okos embereket okos dolgokra tanítanak. Csak a munkaerőpiacon a technológiai ismeret értéke legfeljebb 3% és pokolian rossz, ha valaki azt hiszi hogy ez a 90% és a maradék párat meg a gyerek majd összeszedi valahonnan. Ezt a magyar oktatáspolitika nem ismeri fel, az amerikai meg igen. Lehet, hogy nem olyan jók szakmai ismeretek terén az USA egyetemeiről kikerülők, de tudnak csapatban dolgozni. Az nem esti mese, hogy hazánk és az USA GDP-je között van egy hatszoros szorzó. A gyerek, aki ott elvégzi az egyetemet, az lényegesen jobban tud dolgozni, attól függetlenül, hogy nem tud fejben differenciálni. A lényeg, hogy legyen együttműködési képessége és ne azon járjon folyamatosan az esze, hogy szúrjon ki a másikkal és hogy verje át a főnökét.

SG: Fiatalok, akik itthon ezeket az értékeket, különbségeket felismerik, igen gyakran nyugatra vándorolnak dolgozni. Meg lehet valahogy állítani az IT-agyak kiáramlását az országból?

Kürti Sándor: Biztosan, de nem vagyok e rendszer ismeretének birtokában. Néhány elemét látom, néhány kérdést fel tudnék tenni. Például miért gyárt Magyarország rengeteg kiadással és nulla bevétellel munkaerőt a fejlett világnak? Van-e elképzelésünk e folyamat megváltoztatására? Hogyan tehetnénk gazdagabbá Magyarországot a már kiművelt emberfőinkkel?

SG: Kik tudják ezt megvalósítani?

Kürti Sándor: Ezt hívják társadalomnak, aminek legalább négy fontos része van. Az egyiket politikának hívják, a másikat gazdaságnak, van egy állam, ami összefonódik a politikával de nem ugyanaz, és ott vannak a civil szervezetek. Ennek a négy szereplőnek a közös munkájára lenne szükség, hogy a cég, amit Magyarországnak hívunk optimálisan működjön. Mert én tudom, hogy a Kürtnek mi az optimális működése, mert az életem erre van feltéve, de hogy a Magyarország nevű cégnek mi az optimális működése, azzal viszonylag kevesen kelnek-fekszenek. Nagyon kevesen ahhoz képest, hogy ez milyen komoly feladvány. Ráadásul akik erre ki vannak jelölve, azok is nagyon ritkán kelnek és fekszenek ezzel. Azokban az országokban, amelyek példaértékűek a számunkra, társadalmi konszenzus van bizonyos kérdésekben. A különbség egy vállalat és az állam között, hogy mindkettőben van ugyan számos ellentét, de jóval több a kooperáció, tudva, hogy mik a célok, miből lesz pénz, amit majd szét lehet osztani. És nem arról szól a történet, hogy ki kit ver át, hanem hogy minőséget kell előállítani.

Nálunk pedig meg kell nézni a dolgok működését, akár az útépítést, bármit. Minőségtelenül dolgoznak, sőt, az állam generálja a minőség hiányát. Ma még. Reméljük, hogy nem sokáig. Sokfajta megoldás van, vannak jó kezdeményezések, de pokoli nehéz helyzetben vannak azok, akik egy lépésben gondolják ezt. Nem lehet egy hármas ugrást egyből megugrani. Ráadásul képzetlenek akik itt vezető szerepben vannak. Ők azt hiszik, hogy tudják a tutit és megmondják, mit kell tenni. Legalább egy-két alapkönyvet illene elolvasni mielőtt valamiről beszélnek.


Egy példát mondok: Itt van a madárinfluenza, kijelentik, hogy Magyarországon találtunk egy jó anyagot arra, hogy a madárinfluenza ellen használható legyen. A kormányzatunk azt kommunikálja, hogy minden magyarnak jut ingyen és csak utána fogunk eladni azoknak az érdeklődő országoknak, akik érdeklődnek. Így kommunikál egy buta állam. Mert egy okos állam azt mondaná: Gyerekek, megtaláltuk a megoldást, beleöntünk sok pénzt és gyártjuk. És jut mindenkinek oroszoknak, braziloknak, mindenkinek, aki akar ebbe fürödhet. A magyaroknak természetesen ingyen lesz, a többieknek meg nem sértő árért eladjuk. Ez a kommunikáció és e mögé oda kell állni, és nem kell bemondani a Kossuth rádióban, hogy hogyan oldották meg a problémát, mert abban a pillanatban, ahogy elmondják milyen felületen tenyésztették ki a megoldást, bárki megcsinálja. Ennek nálunk nincs kultúrája.

Nem tudjuk, hogyan kellene együtt működni. Azt tanultuk meg, hogy a pénzt, a sok pénzt gyűlölni kell. Viszont a szegénység oldaláról nem lehet megközelíteni a dolgot. Kína nem szegénység elleni programot indított, hanem azt kereste, hogyan lehet gazdag és hirtelen 500 millió lakosa gazdag lett. A politikusok itthon eközben 5 filléres dolgokkal onanizálnak, ahelyett, hogy a milliárdos feladványokat bogoznák ki. Meg tudja oldani az 5 filléres problémát, de azt mindenki meg tudja oldani, de a milliárdost nem is tudná megoldani. Ez persze nem csak pénzben, hanem súlyában is értendő. Ez biztos generációk kérdése, de szeretném, ha a fiatalok már jó irányba fókuszálnának, jól felfogott saját érdekeik lennének, és világosan látnák, hogy nem a történelmi múltunkban van a jövőnk, azzal nem kéne foglalkozni egy percet sem, hanem a gazdasági jelenünkben.

SG: Utolsó kérdésként, mit gondol arról, milyen folyamatokat eredményez, hogy a technológia használói egyre kevésbé hozzáértők és egyre kevésbé is akarják megismerni a technikát belülről. Ma a családok 68%-nak nincs otthon PC-je, de mi történik, ha lesz? Milyen problémát okozhat a digitális írástudatlanság? Meg lehet-e előzni, hogy ebből katasztrófa legyen?

Kürti Sándor: A természet megáldott minket annyi többlettel, hogy rengeteg új ismeretet be tudunk fogadni. Nem gond, hogy olyan dolgokat használunk, amiket nem értünk. Meg merném kérdezni sok millió embertől, hogy hogyan működik egy golyóstoll? Ennél sokkal egyszerűbb dolgokról sincs fogalmunk, hogyan működik. Ezek jószerivel olyan dolgok, amihez kevés hozzáértés kell. Pusztán az eszköz és a hozzá tartozó szabályozás. A tollhoz kevés szabályozás kell. Nem dugom le a torkomon, nem szúrom ki vele a szemem, hanem írófejjel lefelé a papíron húzogatom, akkor működik.

SG: A probléma pusztán annyi, hogy ha a golyóstollat nyitva teszem el, akkor elrontottam az egyik ingemet, de ha a számítógépen véletlenül feltelepít valamit, annak komolyabb következménye is lehet. A minap az egyik barátom lakótársa feltelepített valamit, amiről nem tudta, hogy mi az és mire jó, csak emailben érkezett. Felrakta és tönkretette a rendszerét.


Kürti Sándor: Itt éppen arról szól a történet, hogy volt egy jó eszköz és egy rossz szabályozás volt mellette. Ugyanígy van, ha valaki beleül egy gyönyörű autóba és nyomja a gázt, összetöri és elrontja ott mindenkinek a kedvét, mert nem volt tisztában a szabályozással, mint ahogy a szobatárs sem volt tisztában vele. Arra gondolok, hogy eddig az emberiség történetében mindig be tudott épülni egy sor új technológia, és hasznára vált a társadalomnak.

SG: Nem futott el kicsit a ló mellettünk? A fejlődés előre mutat és a beépülés késik. Ezen küzdenek most a biztonságtechnikai cégek.

Kürti Sándor: Ez egy kiegyenlítődő folyamat. Visszatérve a motorizációra, most nem kell tudnom, hogy működik a porlasztó, csak elfordítom a kulcsot és beindul az autó. Ettől nem kell félni, normális folyamatok, beleférnek még az evolúció által adott csomagokba. Normális esetben a szobatársnak ha elmondták volna, hogy ne telepítsen fel mindent, akkor nem teszi, illetve ha lesz egy olyan szabályozás, hogy nem is lesz rá képes, akkor nem okoz balesetet. Odafigyeléssel ezek a dolgok megoldódnak. Lesznek áldozatok, de megérik ezek a befektetések. Sok szempontból hasznot termel a társadalomnak. Ugyan sok negatívabb része is van, de kilóra még mindig pozitívnak látom.