Dulakodás a szoftverfejlesztésben

Talán a rögbi lehetett a szenvedélye annak az illetőnek, aki scrumnak, azaz dulakodásnak keresztelte el a szoftverfejlesztés egyik speciális módszerét.

Amikor az olyan szolgáltatóknál, mint a WildCard elektronikuskártya-gyártó, a Yahoo! internetportál vagy a brit Conchango it-tanácsadó dulakodásról (scrum) beszélnek, akkor ezen nem a rögbiből ismert, hagyományos tolongást értik, amelyben szekrény formájú férfifelsőtestek feszülnek egymásnak, hanem a szoftverfejlesztés és -bevezetés egy sajátos módszerét. Ennek lényege röviden az, hogy a programkészítők és a megrendelő cég emberei egy csapatban dolgoznak együtt az új szoftvereken, egyidejűleg írva, tesztelve és kis lépésenként bevezetve az újdonságot a felhasználó it-rendszerébe - derül ki a Financial Times cikkéből.

A scrum a felgyorsuló szoftverfejlesztés kulcseleme. A módszer lényege az üzleti felhasználók és a programfejlesztők napi szintű együttműködése - egymás ösztönzése, "gyúrása", a felek jó értelemben vett szellemi dulakodása - egy adott projekt keretein belül, a működő szoftverrészletek gyakori szállítása, illetve nyitottság a felhasználók minden elvárására. A scrum során termékhátralékokat állapítanak meg, amelyek a teljes készülő program még el nem készült részeit tartalmazzák az úgynevezett terméktulajdonos által felállított fontossági sorrendben. Ez az illető fogalmazza meg a csapat közös érdekeit a projekt céljainak függvényében. A mindenkori legmagasabb prioritású részfejlesztést általában egy hónapig tartó, az eredmények bemutatásával végződő sprintek keretében hajtják végre, egy-egy ilyen futamot újabb sprint követ. A scrumcsapat minden egyes napja negyedórás értekezlettel kezdődik, amelyen a munkát irányító scrummester mindig ugyanazt a három kérdést teszi fel a csoport tagjainak: mit csináltál a legutóbbi értekezlet óta, mit fogsz tenni a következőig és mi akadályoz abban, hogy többet végezzél.

A hagyományos módon folyó szoftverfejlesztések eredményei hosszabb idő múltán foglalhatják el jól megérdemelt helyüket a megrendelő hálózatán. Mire egy ilyen projekt sok hónap után befejeződik, a felhasználók igényei, illetve a tevékenységének üzleti körülményei részben módosulnak - indokolja az új módszer megalkotását Ken Schwaber amerikai szoftverfejlesztő, aki Jeff Sutherland kollégájával együtt a kilencvenes években feltalálta a scrumot. Emellett a normál munkafolyamat részvevői frusztrálttá válnak, utálják, hogy napról napra szótlanul kell ülniük kuckóikban, egymás után skribálva gépeiken a programsorokat.

A szoftverdulakodás - állítja kitalálója - egészen más tészta: "A fejlesztők kimennek a terepre, és fehér asztal mellett összeülnek a megrendelő szakértőivel. A problémákat és a feladatokat megbeszélik egymással, ennek megfelelően a scrumcsoport munkájának jellemzője a hangos társalgás." A megrendelők szeretik, teszi hozzá, mert "egy hónapon belül meghozza az első eredményeket, már ekkor bevezethetők a legfontosabb újítások".

A szoftverdulakodás az utóbbi években jött igazán divatba. Mint Schwaber elmondja: "a dulakodás hívei a vezérigazgatókat kezdték megkeresni módszerüket ajánlva, mivel az informatikai főnökök a szakmai közösség részei, tehát nem őket kell meggyőzni arról, hogy a cégeknek érdemes embereket delegálni a szoftveresek-felhasználók alkotta közös csapatokba". A fogadók oldaláról az nyitott utat az újdonság előtt, hogy a vállalatok sok tekintetben besokalltak a hagyományos bevezetések hiányosságaitól - így nyilatkoztak például a WildCard illetékesei -, illetve egyesek közülük nyíltak minden új dolog kipróbálására - ez motiválta a Yahoo! vezetőit a szoftverdulakodás bevezetésére.

A hagyományos fejlesztéseket nevezhetjük "vízesés" megoldásoknak is, ezekben a fejlesztők egyidejűleg különböző állapotban lévő projekteken dolgoznak, nagyjából átlagosan 12 hónaponként lezárva egy-egy munkafázist, és továbbadva annak eredményét a következő szinten dolgozó társaiknak. Ha valamelyik folyamatban lévő munkában gubanc támad, az több másik projektet is hátráltathat, ami a dulakodásos módszer esetén nem fordulhat elő, mert ebben kis lépésekkel vezetik be a programokat az it-rendszerekbe, és a fejlesztéseket hozzájuk rendelt csapatok végzik.

Schwaber elmondása szerint kétezer jelentkezőt tanítottak be úgynevezett scrummesternek, de arról nincs tudomása, hogy ezek milyen sikerrel adják el új tudásukat. A cél az, hogy amint valaki megtanulja a módszert, másnap már keressen is munkát hozzá, hiszen nem az iskolának tanul az ember. A feltaláló mindenesetre sok időt tölt azzal, hogy vállalatoknak segítsen scrumprojektek indításában. Erre szükségük is lehet, hiszen Schwaberék tapasztalata szerint a szoftverdulakodást megpróbáló cégeknek csak egyharmada fejezi is be, amit elkezdett, és ezek nagy része is technológiai cég, amely csődbe megy, ha nem tartja naprakészen IT-rendszereit. A scrum elfogadása elé akadályt állít, hogy a bevezető vállalatnak át kell állnia megszokott módszereiről valami új alkalmazására, amit le kell nyomni az érintettek torkán, és ami pénzbe is kerül: közvetve a régibe fektetett összegek részbeni elvesztése, közvetlenül pedig az új munkacsoportok felállítása miatt.

A szoftverdulakodás csak olyanoknak való, akik képesek fegyelmezetten, folyamatosan hajtani. A minden nap elhangzó három kérdéstől - amelyek lényege, hogy állandóan teljesíteni kell valamit - sokan hamar besokallnak - állapítják meg szakemberek. Az önmenedzselési kényszer - mindenkinek akkurátusan be kell osztania a napi munkaidejét - szintén erős idegzetet igényel. Nem elég csupán a kódírásra, illetve a tesztelésre figyelni, a siker azon is múlik, hogy a csapat tagjai mennyire képesek rászorítani magukat a hatékonyság folyamatosan magas szinten való tartására.