A letöltések új üzleti modellbe kényszerítik a zeneipart?

"Annak érdekében, hogy megtartsa évi 500 ezer dolláros egy alkalmazottra jutó árbevételét, a zeneipar nem tudott lemondani arról, hogy 18 dollárt kapjon egy CD-ért, amelyen van egy vagy másfél jó szám. Ehelyett most oda jutottak, hogy örülhetnek, ha kapnak egy-két dollárt a dalaikért" - nyilatkozta a NAPI Online-nak Yochai Benkler, a Yale egyetem jogászprofesszora.

A Creative Commons konferencián tartott előadásában elmondta, a zeneipar üzleti modelljében ahhoz lettünk hozzászoktatva, hogy megvesszük a boltban a CD-t, feltépjük a csomagolását és berakjuk a lejátszóba.

- Hogyan változott meg ez az üzleti modell a Napster lezáratása után, és hogyan lehet értékelni ebből a szempontból például az Apple által kifejlesztett i-Tunes/iPod fizetős zeneletöltési rendszert?
- Először is nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a zeneipar egy kis iparág, amely időnként nagy zajt csap maga körül - és néha jó zenéket is kiad -, de összességében mégis csak egy marginális jelentőségű szektor. Az elmúlt években az Egyesült Államokban éves forgalma 11 milliárd dollár volt, ami nagyjából megfelel egy nagyobb telekommunikációs cég egy divíziója bevételének. Ne értékeljük túl tehát a zeneipar, mint iparág jelentőségét. Félretéve ezt egy pillanatra, úgy vélem, hogy a zeneipar hatalmas stratégiai hibát követett el 1999 környékén.

Akkor az mp3.com elindult egy új disztribúciós modellel, amely teljesen jól hozzápasszolt volna a zeneipar meglévő üzleti modelljéhez: volt egyetlen portál, mindenki ezt töltötte be ahhoz, hogy zenét vásároljon, és ezen a ponton még teljesen elfogadható lett volna, hogy ennek következtében kevesebb bevételhez jutottak volna a kiadók, mint ha továbbra is csupán a CD-iket értékesítették volna. De a lemezipar mohó volt. Ez egy nagyon jól jövedelmező iparág, az egy alkalmazottra jutó árbevétele kétszerese a hollywoodi filmiparénak vagy a szoftverágazaténak, netalántán a telekommunikációs iparágénak, és nem tudtak lemondani erről a nagy profitról.

Bezáratták hát az mp3.com-ot, amire megjelent a Napster. Okosaknak gondolták magukat, és a Napstert is bezáratták. Ekkor megjelent a Gnutella, de az nem működött elég hatékonyan és megjelent a Kazaa. Megpróbálták hát megállítani a Kazaát, aztán a Grokstert, az Emule-t, az eDonkeyt, a Free Softvert. És eljutottak oda, hogy már nem volt kit perelni, de még mindig működnek a fájlcserélő hálózatok. Annak érdekében, hogy megtartsák évi 500 ezer dolláros egy alkalmazottra jutó árbevételüket, a zeneipari kiadók lemondtak egy az övékével teljesen kompatibilis üzleti modellről. Nem tudtak lemondani arról hogy 18 dollárt kapjanak egy CD-ért, amelyen van egy vagy másfél jó szám. Ehelyett most oda jutottak, hogy örülhetnek ha kapnak egy-két dollárt a dalaikért.

- Véleménye szerint megmaradhat-e eredeti formájában a zeneipar?
- Nem tudom, hogy túléli-e a zeneipar ezt a folyamatot valamilyen visszafogottabb formában. A döntő hibát akkor követték el, amikor nem elégedtek meg azzal, hogy a "termelési" és eladási folyamatból csak a termelésit tudják kontrollálni, és hogy nem bírtak lemondani kiemelkedő profitról. A problémát úgy próbálták megoldani, hogy elvették a bevétel legnagyobb részét a művészektől, akik ma már ott tartanak, hogy általában saját maguk finanszírozzák a gyártási költségeket.

Erre a viszonylag olcsó és jó minőségű rögzítőberendezésekkel meg is van a lehetőségük. A bevételt pedig a turnékból és az emléktárgyak árusításából teremtik elő. Viszonylag keveset kapnak royaltiként a CD-eladások után. A művészek tehát továbbra is fenntartják saját maguk termelési rendszerét, amelynek kezdeti költségeit maguk állják, és a tevékenységet turnékkal vagy első körben helyi klubokban való fellépésekkel bővíthetik.