Elhunyt Richard Pryor

Elhunyt Richard Pryor

2005. december 13. 17:58, Kedd
Richard Pryor 1940-ben született Peoriában, Illionis államban. Apja építőmunkás volt, Richard pedig egy bordélyházban nőtt fel, melyet nagyanyja működtetett, s melynek egyik alkalmazottja az anyja volt. Hét éves korában lépett először a közönség elé, ám ekkor még zenészként.

A filmjei mellett stand-up comedy jellegű műsorai tették igazán híressé. Ám így is a '70-es-'80-as évek egyik legismertebb, legjobban fizetett komikusa volt. Majdnem negyven filmben szerepelt. A leghíresebbek ezek közül az 1980-as Dutyi dili, az 1983-as Superman 3, vagy az egyik legismertebb filmje, az 1989-es Vaklárma. Idehaza legtöbbször Gene Wilder partnereként volt látható.


1995-ben, a Chicago Hope című kórházsorozatban egy sclerosis multiplexben szenvedő beteget alakított, melyért Emmy-díjat kapott. A szerepbe nem volt nehéz beleélnie magát, hiszen ekkor már 4 éve szenvedett ettől a betegségtől, mely végül most szombaton végzett vele.

Pryor egy Los Angeles-i kórházban hunyt el, felesége állítása szerint arcán még ekkor is mosoly látszódott. Richard Pryor december 1-én volt 65 éves.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások