Firefox 2.0 részletek

Firefox 2.0 részletek

2006. február 23. 12:52, Csütörtök
A Mozilla a kezelőfelületre, a könyvjelzőkre és a kiterjesztésekre, vagyis a láthatóbb fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt, és azt ígéri, hogy az Internet Explorer 7 révén csak ideiglenes lesz a Microsoft felzárkózása.

A nyílt forráskódú böngésző következő verziójában várható újdonságokról Mike Schroepfer, a Mozilla fejlesztésekért felelős alelnöke nyilatkozott. Elmondása szerint egyáltalán nem aggódnak a szoftvercég megújult megoldása miatt, éppen ellenkezőleg, saját munkájukra koncentrálnak, bár azt kénytelen volt elismerni, hogy nem állnak túl jól az ütemtervvel. Kiemelte azonban, hogy ezúttal a láthatóbb fejlesztésekre helyezték a hangsúlyt, és ezek révén továbbra is előnyben maradnak a nagy riválissal szemben.

"Az IE7 egy meglehetősen jó felzárkózó lépést jelent, de érdekes, számomra érthetetlen megoldásokat alkalmaztak a füles böngészésnél, illetve a kezelőfelületen" - jelentette ki Schroepfer. A harmadik negyedévben esedékes Firefox 2.0 viszont véleménye szerint több olyan újdonságot is magában foglal, amelyek révén továbbra is magának tartja fenn az első helyet. Igaz, némi késedelmet ők is elszenvedtek, amit jól mutat, hogy az első alfa verziónak már február 10-én el kellett volna készülnie. Ez most néhány héttel később fog bekövetkezni, ami az alelnök szerint a nyílt forráskódú projekt sajátosságaival magyarázható. Állítása szerint ők a kiszámíthatóságot áldozzák fel a minőség és a még több munka érdekében, ami azonban ez utóbbi két területen előnyt biztosít a hagyományos üzleti megoldásokkal szemben.

Az újítások teljes listáját a Mozilla honlapján találjuk meg. Eszerint többek között számíthatunk a könyvjelzők (kedvencek), a kiterjesztések és a kinézet megújulására, a füles böngészéssel kapcsolatos kisebb javításokra, a beépített kereső és az RSS funkció kibővítésére. Javul a biztonság is, mégpedig a az eddigi hibák kiküszöbölése mellett a kiterjesztések feketelistázásával, illetve az adathalászok elleni megoldásokkal. Ígéretük szerint jócskán leegyszerűsödik a könyvjelzők és az előzmények közötti keresgélés, és több kényelmi funkciót is beépítenek az egyes fülekhez, például az aktuális állapot elmentését (egyfajta "pillanatkép" az éppen megnyitott oldalakról) a fül bezárásának visszavonása, stb.

A digitális aláírást viszont továbbra sem követelik meg - szerintük a kiegészítések, beépülő programok jelenlegi vizsgálata bőven elegendő, és nincs szükség újabb ellenőrzésre. A károsnak ítélt kiterjesztések, kiegészítések letiltására a feketelista szolgál majd, amely központilag lehetetleníti el az alkalmazást.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások