A múlt TV-je a Jövő Házában

A múlt TV-je a Jövő Házában

2006. április 11. 13:05, Kedd
Kovács Kálmán a Jövő Házában mutatta be a Nemzeti Audiovizuális Archívumot (NAVA), illetve az országszerte szaporodó NAVA pontokat is. Az archívum jelenleg 8000 órányi tévé- és rádióműsort tudhat magáénak, és immár országszerte 35 helyen érhető el a nyilvánosság számára.

A NAVA egyfajta online kötelespéldány-archívum, ami egészen a múlt század elejétől napjainkig kívánja elérhetővé tenni a társadalom számára a hazai televíziós és rádiós kulturális kincseket. Kezdésként 590 II. Világháború előtti filmhíradó és 100 játékfilm anyaga került fel a rendszerbe, de folyamatosan dolgozzák fel a későbbi archív anyagokat. A napjainkban készülő műsorok már automatizáltan kerülnek be a rendszerbe.

A régi anyagok feldolgozásánál nagy nehézséget jelent a vágás és a kereshetővé tétel, hiszen minden műsor esetében időkódokkal látják el a filmet és másodpercre pontosan meg lehet nézni, hogy ki és miről beszél a műsor adott időintervallumában. Ez a mai rádiós műsorok esetében már a szerkesztők által használt műsorscriptek beemelésével jóval egyszerűbb, illetve a digitális tv adások esetében már minden humánmunkát nélkülözve működhet, de a régi anyagok esetében a feldolgozásra szánt idő többszöröse magának a műsor hosszának. "Idén indul a Magyar Televízió archívumának internetes hozzáférhetővé tétele is. Ennek keretében mintegy 13 ezer órányi műsor - parlamenti tudósítások és híranyagok -, a későbbiekben pedig az MTV archívumának teljes anyaga válik elérhetővé a rendszeren" - mondta el Kovács Kálmán a keddi sajtótájékoztatón.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Felvetődik a kérdés, hogy ha könyvtárakban és iskolákban elérhető a közkincs, akkor lesz-e vajon otthoni elérés is? Kovács Kálmán Informatikai- és Hírközlési Miniszter erre azt válaszolta, hogy mindenképp lesz majd a későbbiekben, hisz ő is annak a pártján áll, hogy a közkultúrát mindenki számára jogdíjmentesen, könnyen elérhetővé tegyék.

Ugyan a sajtóanyagban 28 pont szerepel, de Kovács András Bálint, a NAVA szakmai igazgatója azonnal korrigál, hogy a mai napra már 35 és egyre több. Jelenleg 89 regisztráció vár hitelesítésre és mivel szinte minden iskola és közkönyvtár megfelel a feltételeknek, ezért csupán a szándékon múlik hogy mennyi NAVA pont létesül a közeljövőben. Komoly kihívást csupán az olyan pontok menedzselése jelent majd, mint az ELTE, ahol mondjuk kb. 1000 gép fog a tartományba tartozni, de elméletileg ezeken a helyeken sem lehet majd kijátszani a másolásvédelmet.

Mi kell a csatlakozáshoz? - kérdeztük az igazgató úrtól "Gyakorlatilag csak meg kell nyomni a regisztráció gombot a NAVA oldalán" - mondta. Ha könyvtár, iskola vagy művelődési ház szeretne NAVA ponttá válni, akkor annak elméleti akadálya nincs. Kell egy erős szélessáv és legalább egy átlagos számítógép. Ezen túl persze mindenképp szükség van az ellenőrizhetőségre, felügyeletre és a fix IP címre, ami szintén nem jelenthet problémát a közintézményekben. Sajnos jelenleg nem a technika a legnagyobb akadálya az elterjedésnek, hanem az intézmények csatlakozási szándéka csekély, de év végére terveik szerint már közel 100 pontot számlálhat a rendszer.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A NAVA rendszerében megtalálható sok egyéb mellett 100 olyan -1942 és 1986 között készült -klasszikus magyar játékfilm is, mint az Emberek a havason (1942), Valahol Európában (1947), Ének a búzamezőkről (1947), Lúdas Matyi (1949, az első magyar színes film), Állami Áruház (1952), Hannibál tanár úr (1956), Szinbád (1971), Régi idők focija (1973), Amerikai anzix (1975), Megáll az idő (1981), Mefisztó (1981), és majd 600, világháború előtti híradófilm is. A mostani 35 pont körülbelül 200 gépet jelent, idén pedig 2000. gép bekötésén szeretnének túl lenni. A regisztráció a fogadó intézmények számára semmilyen költséget nem jelent, tehát ez sem jelent akadályt. Persze a szerver oldali fejlesztéseknek is lépést kell tartani a pontok számának növekedésével, ami viszont a Jövő Háza büdzséjét terheli meg némi szerverbővítés, sávszélesség és tűzfal licensz árával.

A tartalmak eléréséhez a NAVA pontokon be kell jelentkezni a NAVA saját rendszerébe, ahol naplóznak minden tevékenységet. Ezzel próbálják meg elkerülni, hogy ellopják vagy bárhogyan archiválják az anyagokat. Ezeknek a műsoroknak az eszmei értéke jóval nagyobb, mint a kereskedelmi értéke, tehát mindenképp védeni kell őket. A nézett műsorokról állóképet lehet rögzíteni, amit illusztrációként fel lehet használni, de egyéb módon nem lehetséges sem részben sem egészben a filmek hazavitele. Az archív anyagok eredetileg 8 Mbites streamek, de a NAVA pontokon jelenleg csak 128 kbites és 512 kbites tömörítésű változatok érhetők el a RealPlayer program segítségével.

Kötelespéldány archívum több országban is létezik (Anglia, Hollandia, Franciaország), és minden országban ugyanaz a felismerés hozta létre: az elektronikus média (analóg és digitális televízió és rádió) audiovizuális értékei a nemzeti kulturális és történelmi örökség részét képezi, megőrzésük a jövő számára legalább olyan fontos, akár a könyvek, a képzőművészeti alkotások és a zeneművek megóvása és hozzáférhetővé tétele. A műsorszolgáltatói archívumok a gyártás kiszolgálására épülnek, ezért nem tudják megfelelő módon érvényesíteni az oktatás és a kutatás szempontjait, továbbá nem nyilvánosak, sem oktatási, sem kutatási célra nem használhatók. Így a bennük őrzött kulturális értékek - eddig - holt vagyonként rejtve maradtak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások